Néhány elismerő gondolat
2011 május 31

Néhány elismerő gondolat

A gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár 2004 óta hirdeti meg minden évben irodalmi pályázatait, beleértve a Kistérségi Versíró Pályázatot is, „Verset írunk...” címmel. Ez idén sem volt másképp.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy Varga Imre Lajosnak, akinek Felsőpakonyon már több verseskötete is megjelent, 2011 áprilisban ismét sikerült elnyernie a versíró verseny I. helyezését, felnőtt kategóriában, ezúttal A mélység peremén című költeményével.

Az író számos egyéb díjjal büszkélkedhet: prózaíró versenyen eddig három ízben lett első, 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben; versíró versenyen pedig a 2007-es évtől kezdve minden évben ő hozhatta haza a tiszteletre méltó első díjat.

A 2011-es versíró verseny III. helyezettje pedig Boros György László lett, aki Távolodó kedves című versével vívta ki a zsűri elismerését.

Mindkét versírónknak szívből gratulálunk, amiért színvonalas írásaikkal öregbítették Felsőpakony hírnevét is!

Kiszl Ivett