Szabó Magda

(Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.)
Kossuth-díjas magyar írónő, műfordító

Szabó Magda 1917. október 5- én született Debrecenben, itt érettségizett 1935-ben. A debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett.

Az 1940-es években Páhi (Bács-Kiskun megye) községben tanított rövid ideig.1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még abban az évben visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben általános iskolai tanárként dolgozott.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 2000-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és irodalmi osztály rendes tagja lett.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának.


KITÜNTETÉSEI:



MŰVEI: Digitális Irodalmi Akadémia - DIA - Tovább az oldalra...

Szabó Magda virtuális kiállítás:
http://www.dbvk.hu/szabomagda

Szabó Magda Emlékház