Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


2013_06_junjul

Ez a dokumentum egy előző változata!


Felsőpakonyi Agora

A felsőpakonyi önkormányzat tájékoztatója - XXIII. évf. 6. szám, 2013. június-július

Lapzárta: július 03

Szerkesztőbizottsági: július 09 17.00 könyvtár


Következő lapzárta: Szeptember 03. ? És akkor az augusztus-szeptember összevont szám lesz…


Fedlap


Fedbelső


Önkormányzat

A Nagyközséggé válás alkalmával történt események rövid áttekintése

Elsősorban szeretném megköszönni Felsőpakony lakosságának, hogy a Nagyközségi ünnepségsorozat méltó módon való megünnepléséhez hozzájárultak lakóhelyük környezetének rendbe tételével, szépítésével. Továbbá megköszönöm a rendezvényeinket történő személyes megjelenésüket. Köszönet illeti mindazon személyeket, akik az ünnepség megrendezésében segítséget nyújtottak és személyesen részt vettek az előkészítésben és a szórakoztatásunkban. Köszönet azoknak is, akik ingyenes fellépésükkel a programok kialakítását színvonalasabbá tették.

A programok sikerét külön lemérni nem lenne érdemes, hiszen a jelenlévők száma tükrözte a rendezvény elismerését. A programokról most külön nem ejtenék szót, hiszen a jelen lévők nemcsak a meghívón keresztül, de a műsorok megtekintésével is tudomást szerezhettek a rendezvény sokszínűségéről.

A lakosság és az ide látogatók nagy száma és a késő éjszakába nyúló mulatság is azt jellemezte, hogy jól sikerült.

A Nagyközségi cím megünneplésében megtiszteltek és részt vettek a testvértelepülés Vadu Crisului magyarul Rév község képviseletében az alpolgármester úr és kedves felesége, valamint a település református lelkésze és felesége. Megköszönjük, hogy osztoztak örömünkben.

A 2011. évi XLXXXIX. törvény 20. (2) bekezdése értelmében Önkormányzatunk a 30/2013. (III.19.) számú határozatával döntött a Nagyközségi cím használatáról.

A Nagyközségi cím a településnek anyagi előnyt jelen pillanatban nem jelent, de a község infrastrukturális kiépítettsége a megjelenő lakóházak esztétikai kivitelezése, közterületeink rendezettsége, igen is igényli, hogy a települések között megkülönböztetett rangsorhoz tartozzunk. A nagyközségi cím előszobája lehet községünk várossá válásának, amely már magasabb anyagi megbecsüléssel járna részünkre.

Felsőpakony Község Önkormányzata a kitüntetések adományozásáról és alapításuk rendjéről szóló 8/2003. (IV.14.) számú rendeletének figyelembe vételével a Képviselő-testület a 53/2013. (V.29.) számú határozatával Varga Imre Lajos 2363 Felsőpakony, Iskola u. 8. szám alatti lakosnak „Felsőpakonyért” kitüntetést adományozza.

A kitüntetett az adományozásról szóló emléklapot, arany pecsétgyűrűt „a fejrészén Felsőpakony Nagyközség címere, a gyűrű körívének belső részén a díjazott neve, és az adományozás évszáma látható”, valamint bruttó 100.000 Ft összegű jutalmat kap.

A járulékok levonását követően a díjazott 84.000 Ft összeget vehet át az Önkormányzat házi pénztárában.

Az Önkormányzat és a lakosság nevében gratulálunk a kitüntetettnek, hosszú, egészséges, tartalmas éveket kívánunk. Megköszönve a település hírnevének öregbítését szolgáló tevékenységét ismertetve rövid életrajzát.

Varga Imre Lajos 1940. augusztus 22-én született Törökszentmiklóson.
1946-ban Bethlen Gábor református népiskolába járt.
1954-ben a Bercsényi Miklós Általános Gimnázium tanulója
1958-ban érettségi vizsgát tett
1958-ban az Orion rádió és Villamossági Vállalatnál kezdett el dolgozni.
1964-ben nősült meg, párjával Felsőpakonyon kezdték el közös életüket. Két gyermeket neveltek fel és négy unokájuk született.
1965-től Szolnokon az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt Alföldi Kőolajfúrási Üzemében dolgozott. Megszerezte a távközlési technikusi oklevelet.
1968-ban megszűnt a Tröszt és beolvadt a Budapesti Kőolajipari Gépgyárba. Itt dolgozott 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig. A költészet és az irodalmi alkotások mindig is vonzották.
Korai versei túlnyomó részt szerelmes versekből álltak.
1965-től ritkábban foglalkozott versírással. Fejlődését elősegítette dr. Beke Albert irodalomtörténész jó kritikái.
2000 után újra írni kezdett, először csak verseket, később inkább novellákat. 2004-től pályázatokon is részt vett műveivel.
Számos országos pályázaton ért el említésre méltó helyezést. Felsőpakonyon az AGORA című helyi újság szerkesztőségének tagjaként és vezetőjeként tanácsaival elősegítette az újság színvonalas megjelenését. Részt vett kiállításokon, rendezvényeken, publikált, fényképezőgépével megörökítette a neves eseményeket, amelyek nagymértékben emelték a településünk hírnevét. Mindig volt ideje azokra, akik bizalommal kérték segítségét, hozzáértését.

A 2013. 06. 13-ai helytörténeti kiállításról, valamint a 2013. 06. 14-én a Katolikus templomban megtartott istentiszteletről és ezt követő Nagyközségi zászló megszenteléséről és a hangversenyről szóló cikkét ugyanezen számban olvashatják.

Előre is megköszönöm, hogy továbbra is rendben tartják környezetüket, ne feledjék, hogy a Nagyközségi cím most már kötelez.

Önkormányzatunk is mindent megtesz, településünk további fejlődéséért, hogy büszkék legyünk arra, hogy FELSŐPAKONYIAK vagyunk.

Megköszönöm megtisztelő figyelmüket és, hogy időt szakítanak folyóiratunk olvasására melyben tájékoztatni kívánjuk lakosainkat hozott döntéseinkről és az Önök érdekében tett intézkedéseinkről.

Tisztelettel:
Sztancs János polgármester


Hinta-palinta, avagy „népi játszótérrel” gazdagodott Felsőpakony.

Mint ahogyan az már bizonyára Önök előtt is ismeretes, felsőpakonyi összefogással 2013. május 12. napján sikerült megrendezni a gyermeknapot a sportpályán, amely, - azt gondolom, - minden résztvevő gyermeknek már önmagában is nagy élményt és örömet okozott. A nagy sikereken és a vidám arcocskákon felbuzdulva a szervezők eltökélt szándéka, hogy jövőre is megrendezik a vidámság, a játék és az önfeledt kacagás napját Felsőpakonyon.

A rendezvény ugyanis olyan jól sikerült, hogy még a szervezők várakozásait is felülmúlta. Az illetékesek tovább gondolták a gyermeknap ötletét, és a befolyt pénzből további, maradandó meglepetéssel szolgáltak a felsőpakonyi apróságoknak. A sok utánajárásnak, társadalmi munkának és szervezésnek tehát a gyermekek örömén kívül további, kézzel fogható eredménye is van. A szervezők jóvoltából Felsőpakony egy úgynevezett „népi játszótérrel” gazdagodott, amelyet június 15. napján, az első Nagyközségi Juniálisunkon jelképesen át is adtunk a település legkisebbjeinek. Ezeket a játékokat a továbbiakban az Önkormányzati és egyéb, civil rendezvényeken térítésmentesen vehetik majd igénybe a gyermekek.

Az átadott, egyébként napjainkban igen népszerű játékok teljes egészében fából, illetve egyéb, természetes anyagból készültek, elektromosságot nem igényelnek, talán ettől is olyan kívánatos a kicsik számára. Található közöttük gólyaláb, különféle ügyességet és erőt igénylő játék, és végül kézzel hajtott kosaras körhinta.

Azt gondolom, hogy egy anyuka, apuka és nagyszülő sem veszi tőlem zokon, ha az ő nevükben is köszönetet mondok a szervezőknek és mindazoknak, akik részt vettek valamilyen formában, az egész Felsőpakonyt érintő összefogásban, amely ilyen hasznos és maradandó ajándékot eredményezett a településünk számára. Köszönjük szépen! :)

Tisztelettel:
Horváth Gergely


TÁJÉKOZTATÁS

Ezúton értesítem a Tisztelt Lakosokat, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott KEOP-5.3.0/A/09-2010-0308 azonosítószámú pályázatunkhoz kapcsolódó Záró Elszámolási Kérelmünket, valamint a Záró Pénzügyi és Műszaki Jelentésünket az Irányító hatóság maradéktalanul elfogadta, a vonatkozó adó- és számviteli törvény előírásainak megfelelőnek ítélte, a tárgyi projektet pénzügyileg is befejezettnek minősítette.

A fenti azonosítószámú projekt a Herman Ottó Általános Iskola tavaly elvégzett és átadott energetikai korszerűsítését foglalta magába. Bizonyára Önök is tudják, hogy az építési munkálatok tavaly nyáron véget értek, a műszaki átadás-átvétel még az iskolakezdés előtt rendben lezajlott. A szigorú elszámolási és bizonylati rendszerre való tekintettel az elszámolás hosszú és bonyolult folyamata 2013. június 03. napján lezárult, az Önkormányzat minden beszámolási és közzétételi kötelezettségét teljesítette, a projekt pénzügyileg és az elszámolás tekintetében is befejeződött.

A projektszerződésben rögzített összköltsége 49 825 941 Ft, a szerződésben rögzített támogatás pedig 37 369 456 Ft-ot tett ki. A két összeg különbségéből adódó 12 456 485 Ft önkormányzati saját részt a 285/2012. (X.9.) Korm. rendelet nyújtotta pályázati lehetőséget kihasználva az Önkormányzat vezetése mindössze 2 034 013 Ft-ra csökkentette. A fennmaradó önerő összegét az Önkormányzat pályázati úton teremtette elő, melynek keretén belül településünk 10 422 472 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A helyi általános iskola korszerűsítését tehát csupán 2 034 013 Ft önerő megteremtésével sikerült megoldanunk.

További terveink között szerepel az óvoda épületének megszépítése, egy, - az iskoláéhoz hasonló pályázatot - már be is nyújtottunk. Ennek eredménye a tájékoztatásom megírásakor még nem ismert, de remélem, hogy hamarosan újabb jó hírrel szolgálhatok Önöknek.

Tisztelettel:
Horváth Gergely alpolgármester


KIVONAT A 2013. MÁJUS 29-ÉN, 17.00 ÓRAKOR MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSRŐL

  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy elfogadja az előterjesztés mellékletét képező dokumentumok alapján a KÖVÜZ Nonprofit Kft. 2012. évi pénzügyi mérlegéről szóló beszámolót.
  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy elfogadja a Dabas és Környéke Üdülőtábor Alapítvány 2012. évi pénzügyi mérlegéről szóló beszámolót.
  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy elfogadja a Pakonyi Palánták Közalapítvány 2012. évi munkájáról szóló beszámolót.
  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Mesevár Napközi Otthonos Óvoda 2013/2014-es nevelési évében indítandó csoportjainak számát 5+1 csoportban határozza meg az alábbi feltétellel: a 6. csoport minimum létszáma a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. sz. melléklete alapján 13 fő, amellyel 2013. szeptember 01-jén rendelkeznie kell az intézménynek és az óvoda összes gyermek létszámának el kell érnie a 138 főt.
  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Mesevár Napközi Otthonos Óvoda 2013. szeptember 01-től a 49/2013. (V.29.) számú határozatban foglalt 6. csoport elindítása esetén az óvodapedagógus létszámot 13 főben, a dajka létszámot 6 főben, a kisegítők létszámát változatlanul 3 főben határozza meg.
  • Felsőpakony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy elfogadja az Egyenlő Esélyt Közalapítvány 2012. évi munkájáról szóló beszámolót.

KIVONAT A 2013. JÚNIUS 26-ÁN, 17.00 ÓRAKOR MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSRŐL

  • Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 31. § (1) bekezdése szerinti kötelezettsége körében elfogadja a határozat melléklete szerinti, Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának Helyi Esélyegyenlőségi Programját.
  • Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy a 133/2012. (XI.30.) számú Kt. határozata értelmében a szociális és gyermekjóléti alapellátási feladatokat Felsőpakony önállóan, települési szinten kívánja megoldani, és az ehhez szükséges működési engedélyeket megkéri, ezért a „Kertváros” Gyáli Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulásból Felsőpakony kilép, legkorábban a működési engedély jogerőre emelkedésének napjával.

Tisztelettel:
Horváth Gergely alpolgármester


Amatőr fotósok figyelem!

A Felsőpakonyi Német Nemzetiségi Önkormányzat fotópályázatot hírdet „Felsőpakonyi életképek” címmel, december havi kiállítással a Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban. A szakmai zsűri az első három nyertes pályázatot könyvjutalommal díjazza.

Szeretettel várjuk a felsőpakonyi amatőr fotósok jelentkezését.

A kiállításra kerülő fotók száma nincs korlátozva.

Szabó József


AMI KIMARADT AZ ELŐZŐ SZÁMBÓL: 2013. Föld napja – szemétgyűjtés Felsőpakonyon

A MAGYAR Közút Nonprofit Zrt. immáron kilencedik alkalommal szervezte meg hagyományos országos hulladékgyűjtési akcióját, amelyhez Felsőpakony Község Önkormányzata is csatlakozott. A program jelentőségét a minden év április 22-én tartandó Föld Napja tovább növelte. A program keretein belül megtisztítottuk a településünket körülölelő közutakat és az utak mentén elterülő erdőket. A projekt megvalósítására 2013. április 19-én került sor, szerencsére sokan érezték fontosnak környezetünk védelmét. A résztvevők önkéntes munkájukkal segédkeztek a szemétkupacok felszámolásában. A szemetelést, mint országos jelenséget tulajdonképpen szélmalomharc jellemezi, az illegálisan lerakott hulladékok mintha a földből nőnének ki, úgy szaporodnak. Azon kevésbé intelligens emberek, akiknek „köszönhetjük” ezt a remek napot, biztos háttal ültek biológia és környezetvédelem órán. Vagy csak „minden mindegy” alapon élik az életüket…

A szemétszedési akciónk 9.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal elől startolt. Miután kiosztásra kerültek a MAGYAR Közút Nonprofit Zrt. által rendelkezésünkre bocsátott eszközök (kesztyűk, zsákok, láthatósági mellények), csapataink a szennyezett területek felé vették az irányt. Találkoztunk háztartási hulladékkal, építési törmelékkel, elhullott állat tetemével (nem is akármennyivel), hűtővel, autóalkatrészek tömkelegével, autógumikkal, stb. Ami érthetetlen volt mindannyiunk számára, az a műanyag (!) zsákba gyömöszölt és az út mellé ledobált zöldhulladékok sokasága volt. A műanyag zsák nélkül egyébként ártalmatlan gallyak, levágott fű, gyomnövények képtelenek elbomlani a műanyag zsákban, évekig csúfítva ezzel az utak mentét. Az akció végére a több száz bezsákolt hulladékot a Kőrösi út mentén, összesen három fő depóniába gyűjtöttük. Ezekről a helyekről a MAGYAR Közút szállítja el. Ezúton is köszönetet mondok azon felsőpakonyi polgártársaimnak, akik munkájukkal segítették az akciót, és időt, energiát nem sajnálva gyűjtötték a mások által szétszórt szemetet. Közös összefogással megtisztítottuk a településünkre vezető közutakat, azonban eztán sem dőlhetünk hátra, továbbra is óvnunk kell környezetünket.

Külön köszönet illeti Mósa Zsuzsanna és Wareczki Sándorné tanárnőket is, akik az általános iskola mintegy negyven diákját kísérve segítették a munkát. Kiemelném még a Darumadár Nyugdíjas Klub tagjait, akik fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel harcoltak településünk tisztaságáért, immáron sokadik alkalommal. Még egyszer köszönetet mondok mindenkinek, aki hozzájárult a munkához, remélem, hogy jövőre is ilyen szép számban leszünk.

Az önkéntes munkában részt vettek: Gergely Mihály, Krizsa Ferencné, Vajda Jánosné, Lőrentei Erzsébet, Agócs Zoltán, Ulrich Máté, Szabó Bence, Nagy Dóra, Kalmár Szimonetta, Deák Viktória, Sebők Dávid, Czirják József, Forstner Tamás, Rácz Attila, Győri Gergő, Oláh Hajnalka, Nagy Martina, Hajas Kitti, Janocsek Zsófia, Mészáros Nikoletta, Dura Zsófi, Jócsák Lilla, Czirják Kitty, Sultisz Péter, Rózsa Anita, Ambrus Daniella Leila, Kovács Krisztina, Varga Zsófia, Vizi Gréta Hajnal, Borbély Anna, Kocsis Henrietta, Janocsek Rebeka, Boldog Vica, Halmavánszki Judit, Kéri Csenge, Papp Csengele, Fábián Gábor János, Hairnichffy Máté, Krakk Mirjam, Kiss László, Horváth Zoltán, Vizi Dániel, Palotai Dániel Dávid, Bagoly László, Mósa Zsuzsanna, Wareczki Sándorné, Papp Zoltán, Versegi Róbert, Horváth Gergely.

Tisztelettel:
Horváth Gergely alpolgármester


Információ a hulladékgazdálkodási tevékenységről

Tájékoztatom a Tisztelt Felsőpakonyi Lakosságot, hogy a Kormány által hozott 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza a településünkön keletkezett szilárd és szelektív hulladék gyűjtését, szállítását, kezelését.

2014. január 01-től közszolgáltató, csak olyan gazdálkodó szervezet lehet, amely
a) az állam vagy a települési önkormányzat vagy az önkormányzati társulás többségi tulajdonában van, és nonprofit jelleggel működik,
b) hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkezik,
c) hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkezik,
d) az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által kiadott minősítő okirattal rendelkezik, és
e) mindezen feltételek teljesítését követően közszolgáltatási szerződést kötött a települési önkormányzattal.

2013. júniusában módosításra került Ht. átmeneti rendelkezései szerint kizárólag ezeknek a feltételeknek a teljesítésével lehet teljes jogú közszolgáltatóvá válni.

Ezeket a feltételeket azonban csak a fenti sorrendben lehet teljesíteni. 2013. év végéig a települési önkormányzatoknak így Felsőpakonynak is ismételten meg kell kötniük a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést. Ez azért is fontos, mert az eddigi szolgáltatónk az A.S.A. Magyarország Kft. 2013. október 1-vel a településünkkel megkötött szerződést felmondta. A Ht. egyik legalapvetőbb változása, hogy a korábbi szabályozásokhoz képest az, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat 2013. január 1-től a törvény 47. § (4) bekezdés szabályozása alapján már nem a helyi önkormányzat, hanem a miniszteri rendelet állapítja meg. A jogszabály értelmében a vegyes hulladék gyűjtéséhez a közszolgáltatónak biztosítani kell azt, hogy az ingatlan tulajdonos legalább két különböző űrmértékű edényzet közül választhasson (pl. 120 l, 80 l). A törvény értelmében a háztartási hulladék és a szelektív hulladék kezelésének szolgáltatója egy és ugyanazon szolgáltatónak kell hogy legyen.

2013. évi LIV. törvény a rezsicsökkentések végrehajtásáról az ingatlan tulajdonos részére kiállított számlában a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásért fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat) nem haladhatja meg a 2012. április 14. napján alkalmazott díj legfeljebb 4,2 %-al megemelt összegének 90 %-át. (Tehát ez a 10 % rezsi csökkentés.

Az A.S.A Magyarország Kft. számlarend változás értesítése alapján: 2013. július 1-től cégük számlázási rendje – a 2013. évi LIV. törvényben meghatározott rezsicsökkentés végrehajtásának zavartalan lebonyolítása érdekében – az alábbiak szerint változik:
1. az ingatlantulajdonosok hamarosan számlát kapnak, 2013. május-június időszakra, azaz 2 hónapra vonatkozóan.
2. ezután átállnak a valós negyedéves számlázára, tehát a következő számlát a III. negyedévre, azaz 2013. július-augusztus-szeptember hónapokra küldik majd ki, a törvényi előírásoknak megfelelő formában és tartalommal.
Az itt közölt változásokról az ingatlan tulajdonosok írásban is kapnak tájékoztatást.

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának nevében tárgyalásokat folytatunk a törvény megfelelősége szerint a szolgáltató kiválasztásában.

Nehéz feladat elé néz Önkormányzatunk a lakossággal egyöntetűen, hiszen 10 %-os rezsicsökkentés, valamint a hulladék elhelyezésére kivetett depónia adó 3000 Ft/t, melyet tovább sújt a most életbe lépett tehergépjárművek után fizetendő kilométerdíj.

Igaz, hogy a lakosságnak 10 % csökkentést eredményez az új törvény, viszont a hulladékkezelőnek, közszolgáltatónak a csökkentés és az újonnan bevezetett adónemek többletkiadást eredményeznek. Mivel ezen többletkiadásokat a lakosságra áthárítani a szolgáltató részéről nem lehet a hulladékkezelés tekintetében, ezért ezt valamilyen más forrásból kell biztosítani az önkormányzatnak. Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának a költségvetése sem teszi lehetővé a hiányzó összeg pótlását. Tehát előfordulhat az is, hogy az önkormányzatok valamilyen adónem emelését vagy bevezetését lesznek kénytelenek alkalmazni, a hiányzó forrás biztosításához!

Kérem, szíveskedjenek azt a lehetőséget is megfontolni, hogy minél nagyobb arányban elkülönítetten kezeljük a háztartási hulladékot, a szelektív hulladéktól így a háztartási hulladék mennyisége sokkal kevesebb lesz. Így lehetőség nyílhat arra, hogy kisebb edényzetet használjunk a háztartási hulladék gyűjtésére, és a hulladék elszállításra. A fent ajánlott lehetőségek mindegyike az önkormányzatokra kedvezőbb fizetési feltételeket biztosítana, és nem kellene a fent említett adónemek emelését bevezetni.

Önkormányzatunk mindent megtesz, hogy a hulladék továbbra is elszállításra kerüljön településünkről, és minél olcsóbb és szakszerű közszolgáltatót válasszon ki. A fent említett adónemek változtatásának vagy bevezetésének elkerülése érdekében mindent megteszünk.

Kérem, hogy a fent leírt tájékoztatót szíveskedjen alaposan áttanulmányozni, az üggyel kapcsolatosan még többször is kapnak értesítést.

Tisztelettel:
Sztancs János polgármester


20 éve aktívan a magyarországi hulladékgazdálkodásban

20 éves az .A.S.A. hazánkban. A két évtized alatt a cég élen járt a korszerű technológiák meghonosításában. Emellett évről évre képes volt fejlesztésekre, beruházásokra, növekedésre, melyekkel jelentősen hozzájárult a magyarországi hulladékgazdálkodás fejlődéséhez, az EU-elvárásoknak való megfelelés megközelítéséhez. Mindeközben rugalmasan alkalmazkodott a piaci változásokhoz, és ezt a jövőben is folytatni kívánja.

Gyál, 2013.05.21.

Új utakon

Az utóbbi időben a hulladékgazdálkodási szolgáltatás Európa számos országában új irányt vett. A hulladékok begyűjtése és ártalmatlanítása egyre inkább a hasznosítás irányába tolódik, és ezzel párhuzamosan a hulladékos szolgáltatás összekapcsolódik más települési szolgáltatásokkal, így alkotva komplex szolgáltatáscsomagot, amelyet a városok lakóinak nyújtanak a közszolgáltató vállalatok.

Az új trendhez kívánt alkalmazkodni az .A.S.A. csoport is akkor, amikor stratégiai céljai között megfogalmazta, hogy a hulladékokra mint lehetséges nyersanyag- és energiaforrásokra tekint, ezzel a figyelem középpontjába a hasznosítást állítja, és amikor a hulladékgazdálkodási szolgáltatások felől a komplex települési szolgáltatások felé kívánt elmozdulni cégcsoport szinten. Ezért aztán a vállalatcsoport Európa-szerte számos városban már komplex szolgáltatást nyújt, amibe beletartozik a hulladékos szolgáltatások mellett az úttisztítás, zöldfelület-fenntartás, parkgondozás, temetői szolgáltatások, parkolóüzemeltetés és még számos egyéb feladat is.

Magyarországon a trend fordítva látszik működni: az új hulladéktörvény nyomán a lakossági közszolgáltatási piac bezárul a magánvállalkozások előtt, ezeket a feladatokat önkormányzati cégek veszik át. Így a magyar .A.S.A. életében is kisebb hangsúllyal szerepel majd a lakossági szolgáltatás, ezután a cég az ipari, kereskedelmi szektorban nyújtott szolgáltatásaira fókuszál.

20 év után most lezárulni látszik egy fejezet az .A.S.A. életében, mielőtt elindul egy újabb. Ami azonban biztosan nem változik az az, hogy az .A.S.A. szilárd célja, hogy a változások előidézte kihívásoknak megfeleljen, megőrizze a hazai munkahelyeket, és a környezetvédelem és a korszerű technológiák iránti elkötelezettségét, ahol mindig is az élen járt hazánkban.

Mindig az elsők között

Az idén 20 éve, 1993-ban jegyezték be az .A.S.A. Magyarország Kft.-t. Akkor, amikor hazánkban még újdonság volt, hogy a hulladék szigetelt hulladéklerakóba is kerülhet, amikor az ország nagy részében a traktor húzta pótkocsikat épp csak kezdték felváltani a korszerű tömörítős hulladékgyűjtő autók, és az egységes kukák használata is csak lassan vált teljesíthető elvárássá.

A korát megelőzve, hiszen ekkor még nem volt jogszabályi előírás a technológia használatára, az .A.S.A. csoport nevéhez kapcsolódik az első műszaki védelemmel ellátott lerakók építése hazánkban: 1992-ben Debrecenben, 1994-ben Hódmezővásárhelyen, majd 1999-ben Gyálon épült depónia saját beruházásban.

Később 2005-ben Magyarországon elsőként nyitották meg a gyáli telephelyen az úgynevezett RDF üzemet, amely az anyagában nem hasznosítható szelektíven gyűjtött hulladékból állít elő az iparban, például cementgyárakban használatos alternatív tüzelőanyagot, hasznosítva ezzel a hulladékot, ugyanakkor fosszilis energiaforrást kiváltó, értékes terméket adva a gyáraknak.

A depóniagáz hasznosításában is élen járt a cég, 2010-ben kezdte meg működését a gyáli telephelyen a hulladéklerakóban keletkező depóniagáz hasznosítását végző üzem. A gázmotorok 2012-ben 7,4 millió kWh elektromos energiát termeltek, amely mintegy 3.700 átlagos magyar háztartás éves elektromos energiaigényének felel meg, és a motorok által termelt hő, mint megújuló energiaforrással fedezi a telephely épületeinek fűtését és melegvíz-ellátását is.

2012-ben csatlakozva a Virtuális Erőmű programhoz az .A.S.A. elnyerte az Energiatudatos vállalat címet, és az ezzel a címmel járó program megvalósítása és fejlesztése azóta is zajlik. A legújabb úttörő kezdeményezés pedig a depónia belsejében, a hulladéktestben a bomlási folyamatok során keletkező hőenergia hatékony hasznosítási technológiájának kidolgozása, hatékonyságának és gazdaságosságának kutatási adatokkal történő alátámasztása, amely kutatás-fejlesztés a Széchényi-terv keretén belül támogatást is nyert.

Minden évben történik valami jelentős…

1994 - Az .A.S.A. Magyarország Kft. megkezdi működését
1996 - Az ügyfelek száma átlépte a 150-et
1999 - A gyáli hulladékkezelő központ és a központi iroda átadása
2000 - A gyáli hulladéklerakón kezelt hulladék mennyisége 26.000 tonna
2001 - Az ISO9002 és az ISO14001 minőségbiztosítási szabványok bevezetése
2002 - Az ipari ügyfelek száma elérte az 500-at
2003 - A kiszolgált lakosság létszáma több mint 100.000 fő
2004 - Egységes Környezethasználati Engedély (IPPC) megszerzése
2005 - A hulladékból alternatív tüzelőanyagot előállító RDF üzem megnyitása
2006 - Új bálázó csarnok átadása
2007 - A lerakott hulladék mennyisége átlépte a 120.000 tonnát
2008 - Vácrátóton hulladékátrakó állomás készült, Business Superbrands 2008 cím elnyerése
2009 - Integrált irányítási rendszer bevezetése a működés minden területére az ISO9001 minőségirányítási, 14001 környezetközpontú irányítási és 18001 munkaegészség és -biztonsági szabványok szerint
2010 - Az Avermann-Hungária Kft. megvásárlása, beintegrálása a cégcsoportba
2010 - A depóniagáz-hasznosító erőmű megnyitása a Zöld NRG Agent Kft.-vel közösen
2012 - Energiatudatos Vállalat cím megszerzése
2013 - Business Superbrands díj elnyerése immár 6. alkalommal


Értékeink és környezetünk megőrzése

Településünkön többször előfordul, hogy a helybéli vagy az ide látogató fiatalok, vagy összefogva, közösen megrongálják értékeinket. Az utóbbi időben a játszótéren a rugós hintát, a nagy csúszdát rendszeresen megrongálják, tönkreteszik. Önkormányzatunk az észlelést követően minden esetben kijavítja. A javítás pénzbe kerül, és a játék napokra, esetleg hetekre használhatatlan marad.

A közparkokban elhelyezett és lebetonozott padokat rendszeresen felszedik a helyükről és más helyre hurcolják. Az ültetett facsemetéket kitörik, a kirakott szemetes edények ellenére rendkívüli módon szennyezik közterületeinket. A kihelyezett KRESZ táblákat tartó csövet elhajlítják, kihúzzák a földből és a csapadékvíz árokba dobják. A KRESZ tábla hiánya is súlyos közlekedési balesetet eredményezhet.

A transzformátor állomások alatt lévő nagyfeszültségű dobozokról leverik a lakatot, a közvilágítást szabályozó doboz ajtaját felfeszítik. Ezen cselekvéseikkel nemcsak a közvagyon rongálását követik el, hanem közvetlen életveszélyt is okoznak, hiszen ezekben a dobozokban nagyfeszültségű áram van szabadon, tehát bármely arra járó kisgyermek kíváncsiságból belenyúl, már csak a halál okát lehet megállapítani.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy szíveskedjenek különösen a kamaszodó gyermekeikre fokozott figyelmet fordítani, kimaradásait ellenőrizni (italfogyasztás, rongálás) és a károkozások megelőzése érdekében beszélgetést folytatni a közterületen történő viselkedésről.

Kérjük Felsőpakony Nagyközség Lakosait, hogy szíveskedjenek nyitott szemmel odafigyelni a környezetükben történő eseményekre, ha felismerik, lehetőségeik szerint jegyezzék fel a személy nevét, az esemény időpontját, esetleg a gépjármű rendszámát és az elkövetők számát. Az azonnali bejelentést a következő telefonszámok bármelyikén megtehetik:

Napközben Felsőpakony Község Önkormányzata 06 29-317-131/11 mellék

Bodzán Lajos: 06-30/513-73-48
Polgárőrség: 06-20/382-90-11
Rendőrség: 107

Az eseményről szíveskedjenek tájékoztatni Önkormányzatunkat, hogy a szükséges intézkedéseket meg tudjuk tenni.

Előre is megköszönjük az üggyel kapcsolatos figyelmességét.

Köszönettel:
Sztancs János polgármester


Állásajánlat

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata szociális gondozó és ápoló helyettesítésére egészségügyi középfokú végzettséggel rendelkező (OKJ-s) személy jelentkezését várja. A kiválasztott és alkalmas jelentkezővel megbízási szerződést kötünk. A megbízási szerződés csak helyettesítésre szól, bérezés megállapodás szerint és csak a helyettesítő napokra kerülnek kifizetésre.
A végzettségen felül B kategóriás jogosítvánnyal és gépjárművel kell rendelkezni.

A helyettesítés során elvégzendő feladatok:

  • a házi segítségnyújtásra szoruló felsőpakonyi lakók jelzőrendszeres házi segítségnyújtásának biztosítása (telefonos),
  • étel kivitele, és szükség esetén az étkezéshez segítségnyújtás,
  • a beteg részére felírt gyógyszerek szedésének ellenőrzése,
  • szükség esetén háziorvos, vagy az ügyelet kihívása,
  • szükség esetén fürdetés,
  • a gondozottal történt megállapodás szerint, egyéb gondozási feladatok ellátása.
  • szükség esetén orvoshoz és laborba történő szállítása.

Kérjük, pályázatát elektronikus úton vagy Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatánál személyesen, az alábbi személyeknél szíveskedjen leadni, 2013. augusztus 01-ig!

dr. Kökény Katalin jegyző, Kronvalter Emília igazgatási csoportvezető, Sztancs János polgármester:
cím: 2363 Felsőpakony, Petőfi S. u. 9.
telefon: 29-317-131/11, 20-9299-767
fax: 29-317-285
email: polgarmesteri.hivatal@felsopakony.hu


Óvoda

„Elő sárkány, elő labda
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba.

Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk dobog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.”

Nyári élet az oviban

Újra a végére értünk egy mozgalmas, izgalmas tanévnek.
Májusban, az évzárókra minden csoport külön kis műsorral készült a szülőknek, rokonoknak.
Fájó szívvel, ám annál büszkébben búcsúztattuk el a ballagó nagycsoportosokat, akiknek ezúton is kívánunk kitartást és sok sikert az iskolai évekhez.

Csakhogy az ovi nyáron sem csendes. Egy-két helyiség árválkodik ugyan, de az udvart hangos, szívet melengető gyerekzsivaj tölti meg.
Ez az ismerkedés időszaka is. A gyerekek találkoznak kis társaikkal, akiket még nem láthattak, óvónénikkel, akikről talán még nem is hallottak.
Van persze olyan, aki nehezen szokja meg az „idegen” környezetet, az összevont csoportokat (másik udvar, más csoportszoba), de többségük hatalmas kalandként éli meg a nyári kavalkádot.
A közös élmények, szép emlékekké alakulnak a későbbiekben.
Kötelező tevékenységek ebben az időszakban nincsenek, viszont így is jut minden napra tennivaló.
A medencézés, a kiskertek gondozása, a trambulin használata mind-mind olyan dolog, ami évközben nem megvalósítható.
Az időjárás ebben az évben igen gyakran megtréfál bennünket, de kihasználunk minden lehetőséget, hogy a friss levegőn játszhassunk.
Fontos, hogy otthon is a lehető legtöbb időt töltsék el együtt, hiszen a gyermeknek még a kerti munka is felér egy nyaralással, ha a családjával lehet, s vidáman, felhőtlenül játszhat szerettei körében.

Kívánok mindenkinek kellemes nyarat, sok napsütést és vidámságot a Mesevár Napközi Otthonos Óvóda dolgozói nevében!

Ancsa óvó néni


Újszülöttek:

Szűcs Ferenc Áron 05.29.
Marton Laura Kitti 06.02.
Aczél Roland 06.07.
Kutasi Kevin Gábor 06.18.
Gláz Vilmos Botond 06.27.
Vojcsik Dániel 06.28.
Bodzán Amina Csinszka 07.03.
Hojer Gergő Gyula 07.08.


Iskola

A két utolsó hónap az iskolában

Május 24-én Erika néni ismét megszervezte a barlangtúrát. Rengeteg vállalkozó szellemű diák jelentkezett a solymári kalandra. Nem is bánták meg, hogy elmentek, mert számos élménnyel gazdagabban tértek haza. Dia néni május végén próba nyelvvizsgára vitt jó néhány tanulót, és mindenkinek sikerült, sőt többen „first class” eredményt értek el. Gratulálunk nekik! A következő számban Dia néni részletesebben beszámol a nyelvvizsgák menetéről.

A május hónap mindig magával a hozza a kompetenciamérést nemcsak iskolánkba, hanem az egész országba. Reméljük, az idén is sikerül szép eredményeket felmutatni, akárcsak a múlt évben. Természetesen a mérés eredménye még várat magára. Honlapunkon azonnal beszámolunk róla, amint megkapja iskolánk.

Lassan hagyománnyá válik iskolánkban az Elektronikai Hulladékgyűjtés is. Köszönjük mindenki segítségét, aki hozzájárult valamiféle hulladékkal, és ezzel is támogatta az iskolát!

E szép hónap utolsó napja péntekre esett, és még szebbé tette búcsúzó nyolcadikosaink bankettje. Remek hangulat, jó zene, finom ételek, üdítők várták a hetedik és nyolcadik osztályosokat és pedagógusaikat. Köszönjük Nekik!

A ballagás hírnöke nemcsak a bankett, hanem a bolond ballagás is. Ismét jót kacagtunk a viccesebbnél viccesebb ruhába beöltözött gyerekeken. Vidám és szomorú pillanatok is ezek egy iskola életében. Hiszen nevetünk a mókás jelmezeken, de legbelül tudjuk, ez azt jelenti, hamarosan már nem járnak ide tanulóink. Bizony a következő nap már valóban a búcsúzásé, ahol már több a könnycsepp, mint a mosoly. Elindulnak gyermekeink egy új világ felé, s mi csak szerencsét és sok sikert tudunk nekik kívánni a középiskola falai között. Reméljük, mindegyikük megállja majd a helyét!

A vakációt idéző hangulatot csak fokozza az év végi kirándulások szervezése. Minden osztály eljutott közeli vagy távolabbi helyre, egy vagy akár több napos túra során. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát, és vidáman indult neki a nyárnak. Kívánunk minden Hermanos diáknak nagyon szép, élményekkel teli nyári szünetet!

További információkért és az eseményekről készült fotókért, kérjük, látogassanak el az iskola honlapjára: iskola.felsopakony.hu  

Máténé Virág Rita


SULI-infó

Kitűnő tanulóink:

1.a osztály
Fitos Luca, Kovács Dominik, Turbucz Csenge, Tóth Laura

1.b osztály
Csasznyi Zsombor, Kádár Ferenc, Kruppai Adrián, Nagy Károly, Pőcze Máté, Tüskés Kíra

2.a osztály
Fábián Botond, Kovács Dorka, Radics Tamás

2.b osztály
Imre Réka, Göndör Martin, Konkoly Kitti, Matusek Kitti, Rusai Szonja, Nagy Nikolett, Tüskés Máté

3.osztály
Barta Zsolt, Lőrincz Botond, Marossy Flóra, Németh Ruben, Szűcs Réka, Vincze Bálint, Berta Viktória

4.a osztály
Dörömbözi Erik, Balogh Enikő, Balogh Csaba

4.b osztály
Fazekas Kitti, Kiss Vivien, Hegedűs Magdolna, Kocsis Ágnes, Vitéz Anna

5.osztály
Varga Zsófia, Vízi Gréta Hajnal

7.b osztály
Hajas Kitti

8.osztály
Borbély Anna, Janocsek Rebeka

Tanulóink eredményei helyi tanulmányi versenyeken a 2012/2013. tanévben

Az alsó tagozatos tanulmányi verseny I. helyezett tanulói:
1.a Tóth Rebeka Angyalka
1.b Csasznyi Zsombor
2.a Berta Attila
2.b Nagy Nikolett
3.o. Bartha Zsolt
4.a Takács Imre
4.b Kiss Vivien

Tanulóink eredményei helyi versenyeken, pályázatokon

A népdal éneklő verseny I. helyezettjei:
1.o. Kádár Ferenc
2-3.o. Rusai Szonja
4.-5.o. Jócsák Lilla
6.-7.o. Ambrus Daniella

Prózaíró verseny nyertese:
Ulrich Panna (5.osztály)

A Föld napja alkalmából kiírt fotópályázat nyertese:
Ambrus Daniella (7.b)

Tanulóink eredményei körzeti versenyeken a 2012/2013. tanévben

Természettudományos Vetélkedő, Ócsa
III. helyezés: Hajas Kitti, Borbély Anna, Janocsek Rebeka, Palotai Dániel

Terematlétika Verseny, Ócsa
III. helyezés: Kocsis Henrietta, Korcsmáros Tamás, Fazekas Norbert

Katasztrófavédelmi verseny, Monor
VI. helyezés: Borbély Anna, Horváth Zoltán, Mózer Natasa, Rácz Attila

Tanulóink eredményei megyei versenyeken a 2012/2013. tanévben

Angol nyelvi verseny Pest megyei fordulójában
15. helyen végzett: Janocsek Rebeka Ágota 8. osztályos tanuló
23. helyen végzett: Borbély Anna 8. osztályos tanuló

Díjazott tanulóink
A 2012/2013. tanév Kis Herman - díjas tanulója: Dörömbözi Erik 4.a osztályos tanuló
A 2012/2013. tanév Herman - díjas tanulója: Hajas Kitti 7.b osztályos tanuló
A 2012/2013. tanévben az Év tanulója: Borbély Anna 8.osztályos tanuló

Tanulóink eredményei országos versenyeken, vetélkedőn a 2012/2013. tanévben

Borbély Anna (8.osztály) - II. helyezés - Történelemből a Bendegúz és Mozaik Országos Levelező Versenyen

Trizna Olivér (2.b osztály) - III.helyezés - Olvasásból a Suli-Guru Országos Levelező Versenyen

Fazekas Kitti (4.b osztály) - VI. helyezés - Olvasásból a Suli-Guru Országos Levelező Versenyen

Radics Tamás (2.a osztály) - Arany Fokozatot kapott Matematikából a Bendegúz Országos Levelező versenyen

Tisza-tavi országos vetélkedőn - A 6. osztály csapata a 42. helyet szerezte meg 132 csapatból

City&Guilds angol próba nyelvvizsgát sikeresen teljesítette

Ambrus Daniella 7.b
Deák Viktória 7.a
Ferencz Dorottya 7.b
Forstner Tamás 7.b
Győri Gergő 7.b
Hajas Kitti 7.b
Imre Dániel 7.a
Komáromi Bálint 7.b
Nagy Dóra 7.a
Sebők Dávid 7.a


Katolikus

A templom keresztúti stációk restaurálása

A felsőpakonyi templom belső díszítő elemei nagyrészt fából készültek. Különleges, szép, egyedi a keresztút megoldása. Ember magasságnál is nagyobb oszlopokon van kifaragva Jézus szenvedésének útja. A hatalmas, de mégis szenvedő Isten-embert ábrázolja. Jóformán csak arcok jelennek meg az egyes állomások kifejezésére. Ez is nagyon egyéni megoldás.

A stációk megvoltak már a templomszentelés idején is. Fresh' Gábor alkotásai. Már akkor is repedezettek voltak több helyen is. Ez így is volt rendjén, hiszen ahogy rönkfát felvágták, hogy szép egyformák legyen a kopjafaszerű alapépítmény, az mindjárt száradni és repedni kezdett. Derűs nyugalommal szemléltük ezt a jelenséget, tudva az okát. Még egy kicsit drámaibbá tette az ábrázolt témát. Lassan 20 év után azonban eljött az ideje, hogy restauráljuk. Nem mertem rá egymagam vállalkozni, részben a munka nagysága, részben a szakértelmes hiányosságai miatt. Mégiscsak egy asztalos jobban ismeri a most legjobb ragasztókat, és olajos kenő anyagokat, és magát a munkafolyamatot is.

Így került sor Varga Csaba, gyáli lakosú főfanyűvő bevonására. Hamar meg tudtunk egyezni a munka minden vonatkozásáról. Ő készségesen elfogadta az én segítségemet. Így, a neki is két hétre saccolt munkát egy hét alatt elvégeztük. Nagyon kedves segítségeket kaptunk a felsőpakonyiaktól, akik közül két hölgy volt a segítségünkre, valamint egy fiú és egy elfoglalt úr pedig egy napi díjjal járult hozzá a munkához.

Varga Csabáról szeretnék még pár szót írni. Rendkívül örülök a vele munkakapcsolatból született barátságnak. Nagyon készséges, önzetlen tanítómester is. Minden munkafázist bőséges magyarázattal kísért. Szívesen beszélt mindenféle ötletéről, a hangszerkészítéstől az ablakrestaurálásig. Igazán a szépség szolgálatában álló embernek ismertem meg. Hangszereiből szeretnék majd egy kiállítást szervezni a gyáli és felsőpakonyi zenészeknek. Egészen különlegesek a dob készítményei.

Templomi munkánkat és Csaba egyéb ötleteit meg lehet tekinteni a www.fofanyuvo.hu internet oldalon. Tel. száma:30-9643845, e-mail: fodugo@fadugo.hu Asztalos munkák és bútor restaurálások, ablakszigetelés ügyében érdemes vele felvenni a kapcsolatot.

Tisztelettel Hefler Gábor plébános


Ha itt lettél volna!

Június! - ünnepeltünk. Kicsi falunk nagyra nőt! Nagyközség lett. 14-én a római katolikus templomban az új felsőpakonyi zászlót Hefler Gábor plébános atya megáldotta, ünnepélyes szertartással. Utána egy igen gazdag és szép, lélekmelengető hangversenyt élvezhettünk, Polgár Aranka vezetésével. 15-én szombaton részt vettünk a felvonuláson, utána a sátorunkban virslifőzéssel, beszélgetéssel és a műsorok meghallgatásával folytattuk az ünneplést. Kívánok sok sikert Stancs János polgármester úrnak, Horváth Gergely alpolgármester úrnak, Dr. Kökény Katalin közjegyzőnek a további munkájukhoz. Repülnek a napok készülünk a Mária- völgyi zarándok útra (Ausztria-Szlovákia).

Július 27-én Ecsegre, Roland atya szülőfalujába zarándokolunk. A megélt szépségekről a következő számban bővebben beszámolok. Továbbra is kívánok minden kedves olvasónak jó pihenést a nyári szép napokra!

Berencsi Gézáné
egyháztanács elnök sk.


Református

Mostani számba nem írnak.


Könyvtár


Civil

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Ezúton szeretnénk köszönetünket és hálánkat kifejezni mindazoknak, akik szeretett férjemet és édesapánkat elkísérte utolsó útjára, sírjára koszorút és virágot helyeztek el.

Tisztelettel: Ignácz Józsefné és családja


Tanyabokortól a nagyközségig

Egy kiállítás margójára

Településünk nagyközségé válásának tiszteletére rendezett háromnapos ünnepségsorozat nyitó rendezvénye volt az ezen írás címeként is felhasznált néven létrehozott kiállítás, amely otthonunk Felsőpakony újabbkori történetét mutatta be archív, fényképes anyag segítségével. A Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Ház nagytermének falai mentén elhelyezett paravánokon a féltve őrzött családi fényképeken, az öreg birtoklevelek fotókópiáin nyomon volt követhető az a több mint hetven év, amely alatt a mai, nyugodt lélekkel kiemelkedően szépnek és korszerűnek nevezhető, most már nagyközségi rangot elérő település létrejött. Előtörténelme persze volt, mint azt a területen végzett régészeti feltárások és viszonylag szűkös és hézagos levéltári anyagok bizonyítják. Az Agora ünnepi különkiadása részletesen tartalmazza azt az előtörténetet, amely Kocsis Gabriella régész dolgozata alapján a bronzkortól az 1590-es évek végéig tartott. Ekkorra valószínűleg az eredeti őstelepülés teljesen elpusztult, elnéptelenedett. Ettől az időtől kezdve, a környék nagyobb települései (pl. Alsónémedi) hasznosították úgy-ahogy mezőgazdasági célra, egyes művelhető részeit. A nagyobb rész elvadult, bokros, füves, imitt-amott nedves, nádfoltos puszta általában csak legeltetésre volt alkalmas. A terület később a németföldről származó Dégenfeld-Schonburg család tulajdonába került. Ennek a családnak a tagjai kiterjedt magyarországi birtokokkal (Tarcal, Tokaj, Baktalórántháza, Téglás stb.) és kiterjedt magyarországi családi kapcsolatokkal rendelkeztek (pl. a Tisza Kálmán felesége gróf Dégenfeld-Schonburg Ilona). A birtokos az egyik mellékágból való, gróf Dégenfeld-Schonburg Ferdinánd, akinek birtokközpontja a majorban feltételezhetően a XIX. század végén épült, klasszicista stílusú, általunk csak „Kastély”-nak nevezett épületben volt, valamint nem messze tőle helyezkedtek el, egy hosszú, nyújtott épületben a cselédlakások. A külterületi részekre a XX. század elejétől kezdve megindult a betelepedés. Tanyák épültek, kisebb-nagyobb birtoktestek alakultak ki, akkor még a jelenlegi településtől távolabb. Ezeknek a honfoglaló családoknak a leszármazottai ma is itt élnek közöttünk (néhány név a teljesség igénye nélkül: pl. a Mag, Kocsis, Recsnik, Czirják, Siska, Soós, Limbóczki, Sultisz). Az 1930-as évek lettek a település kialakulásának és fejlődésének első mérföldkövei. Az Agora különszámának 13. oldalától kezdve olvasható Sztancs Jánosnak, polgármesterünknek „Felsőpakony fejlődésének Újkori története” címmel írt visszaemlékezése, amely napjainkig szolgáltat adatokat az eseményekről. Ennek az írásnak a bevezetőjében, pár mondatban megemlékezik azokról a főbb történésekről, amelyek 1938 és 1990 között meghatározóak voltak a település szempontjából. (Az Önkormányzat által 2000-ben megjelentetett milleneumi kiadvány, amely Felsőpakony története címet viseli, részletesen ír ezekről az évekről is, - a kiadvány a Könyvtárban, minden valószínűség szerint hozzáférhető!)

Jó volt látni, hogy azok az idős látogatók, akik életük nagy részét itt élték le, milyen örömmel fedezik fel ismerőseiket, vagy saját magukat ezeken a régi fényképeken. Nekem, aki ötven éve élek itt, eszembe jut az a régi nyár végi nap, amikor az itt élő nagynénémet látogatni jöttem. Azelőtt soha nem jártam itt. Amikor leszálltam a csupán két igazi fapados kocsiból álló vonatról, amelyet egy, az akkori köznyelv „kávédaráló”-nak becézett kis fürge mozdony húzott, nem láttam meg rögtön a falut, mert úgy elbújt a környező fák közé, mint valami szemérmes lány. Azután megnyílt előttem. Ritkán épült házak, a főút zúzottköves, makadámút, barátságos emberek, csend, jó levegő, egy, akkor már évek óta a fővárosban élő számára nagyon is eltérő a megszokottól. Egyre sűrűbben jártam ki Felsőpakonyra, és végül itt találtam egy csodálatos lányt párként magamnak. Ez azután végképp idekötött. Itt végzett tevékenységemből adódóan, lassan szinte kivétel nélkül megismertem minden itt lakót. Nagyon sok nagyszerű embert, nagyon sok példamutató életet. Alig vannak már közöttünk, de kezük és leszármazottaik keze nyomán lett ilyen szép ez a nagyközség. Emléküket őrzi, ha nem is teljes körűen ez a kiállítás, amely a Közösségi Ház dolgozóinak, az anyagot összegyűjtő Sultisz Miklósnak, és a színvonalas kivitelezést végző Durkó Évának köszönhető.

A megnyitó beszédet Sztancs János úr, Felsőpakony polgármestere tartotta. A személyes élményeket sem nélkülöző beszéd méltó volt az ünnepi rendezvényhez, amelynek fényét Polgár Aranka és tanítványának hangulatos hegedűjátéka is növelte.

Másnap június 14-én, a r.kat. templomban Hefler Gábor plébános atya megszentelte Felsőpakony Nagyközség zászlóját. Prédikációjában, a zászló heraldikai elemeiről, az azokhoz kapcsolódó fizikai és morális fogalmakról beszélt. A szertartás után Polgár Aranka és zenész barátai komolyzenei koncerttel kedveskedtek az ünnepségen jelenlevőknek. A koncert nagy sikert aratott, felemelő élményét köszönjük ezeknek az önzetlen, kiváló művészeknek.

Harmadnap június 15-én került sor az ünnepség harmadik napjára, amely most rendhagyó módon összevont ünnepé vált, mert egyszerre ünnepeltük a nagyközségé válást, valamint az elmaradt majálist és az esedékes juniálist is. A történtek leírása azonban egy másik cikkben valósul meg.

Varga Imre Lajos


Az I. Nagyközségi JUNIÁLIS – Felsőpakony 2013. június 15.

A címben szereplő esemény a települési ranglétrán egy fokkal feljebb lépő Felsőpakony háromnapos ünnepi rendezvénysorozatának záró momentuma volt. Az már jóval előbb eldőlt, hogy a jeles alkalomból (és még sok egyéb megfontolásból) többé nem majális, hanem juniális lesz ezentúl minden esztendőben kies lakóhelyünkön, és utóbb a döntés bölcsnek bizonyult. A kora júniusi időjárás, miután előbb szörnyű kánikulát, majd dermesztő hideget hozva jól kihancúrozta magát, a hónap közepére szabadtéri nagyrendezvény számára ideálissá szelídült. Utoljára 2010 őszén, az (eleddig) utolsó falunapon indult ekkora felhajtással népünnepély, még a csinnadratta bumm-ot szolgáltatók is ugyanazok voltak (Ócsai Fiúk rezesbanda, Gyáli Mazsorettek). A vasútállomásnál délelőtt 10-re összegyűlt tömeg az ő vezetésükkel vette az irányt a Polgármesteri Hivatal felé, de mazsorettek ide, rezesbanda oda, különösebben senkit sem aggasztott, hogy „nem kap rétest estére”.

A (nagy)községháza elé tekintélyes tömegben érkeztünk, ahol megkezdődött a juniális programjának ceremoniális fejezete, vagyis az új nagyközség tábla leleplezése (avatása), és a nagyközség kulcsainak átadása. A Himnusz (Polgár Aranka és az iskolai énekkar vezette) eléneklése után Vizi Dániel mondta el Varga Imre Lajos Felsőpakony című versét, majd polgármesterünk, Sztancs János osztotta meg gondolatait a népes hallgatósággal. Papír nélküli, közvetlen stílusú beszédében felvázolta a település fejlődési ívét „tanyabokortól nagyközségig”, kihangsúlyozva, hogy az út korántsem ért véget a nagyközséggé válással, ezzel mintegy kirajzolta, sőt, nevén is nevezte a jövendő célt: a városi rang megszerzését. Hiszen (mint mondotta) ennek feltételei nagyrészt már most is adottak. Ezek után Felsőpakony (egyik) aranytorkú madara, Bucsi Ilona énekének hangjai mellett, Horváth Gergely alpolgármester segédletével lekerült a fehér lepel az új nagyközségtábláról, jegyzőnk, Dr. Kökény Katalin átadta a település kulcsát a polgármesternek, és a zászlóhordozók bemutatták a közönségnek az új nagyközség-zászlót.

A kis hivatalos ünnepség után újból átvették az irányítást a mazsorettek, dinamikus és esztétikus menettáncukat követve gyorsan kiértünk a juniális helyszínére, a sportpályára. A lányok szinte átmenet nélkül elkezdték színpad(előtti) showműsorukat. A több koreográfiát, változatos jelmezeket felvonultató produkció nagy tetszést aratott. A show egyik szusszanásnyi szünetében polgármesterünk a rendezvényt hivatalosan megnyitva jó szórakozást kívánt a pakonyi embereknek, és kedves vendégeiknek, külön kiemelvén a Rév (Románia, Erdély) testvértelepülésünkről érkezetteket.

A program mindeme felvezetése után kezdetét vette „szemünk fényei”, az ovisok műsora „Megy a gőzös” címmel, természetesen óriási sikerrel. A délelőtt további részében az iskolások szerepeltek, a szokásos magas színvonalú, jórészt zenei műsorral. Azután Borbély Anna és Janocsek Réka az Agora ünnepi különszámában megjelent anyagból szemelgetve elbeszélték nekünk Felsőpakony útját nagyközséggé válásáig. Sor került a FELSŐPAKONYÉRT kitüntető cím átadására is, amelyet ezúttal, és nem váratlanul Varga Imre Lajos vehetett át Sztancs János polgármester méltató szavai kíséretében, a címmel járó arany pecsétgyűrűvel együtt. Varga Imre Lajos településünk régi lakója, de széleskörű ismertségét és népszerűségét a helység kulturális- és közéletében vállalt aktív szerepe, valamint irodalmi tevékenysége alapozta meg. Eddig két kötete jelent meg a Felsőpakony Jövőjéért Egyesület gondozásában, az „Olvadt szárnyakkal” című verses, és a „Ladik a holtágon” című kisprózai válogatás. Írásaival többször vett részt regionális és országos szintű pályázatokon, ahol többször is díjat nyert, ezzel nem csak saját, de Felsőpakony hírnevét is öregbítve. Gratulálunk!

Jó ebédhez a Darumadár Egyesület és vendégeik, a gyáli Őszidő nyugdíjas klub énekkara jóvoltából szólt a nóta.

A délutáni programot (műsoron kívül) Szörényi Dániel énekszóval vezette be. A bátor és jó torkú fiatalember a Helikoffer c. Halász Judit slágert adta elő karaoke-szerű zenei kísérettel, az élethűség kedvéért még egy bőröndöt is becipelt magával a színpadra. Újabb tehetség Pakonyon? A gyáli Kaleidoszkóp Színpad következett „A lakodalom” c. vásári komédiával, és a Farkas Évi vezette csapat ezúttal is kitett magáért, felrázva az „ebéd sújtotta” kissé álmos közönséget. Erre a Tornádó akrobatikus rock and roll bemutatója még rátett egy lapáttal, de az utánuk következő, eredetileg picúrok és szüleik számára szánt, táncházzal összevegyített interaktív Ringató sem „ültette le” a rendezvényt.

Amint lezajlott a rajzverseny, a családi vetélkedők, és a kispályás (műfüves) focibajnokságok eredményhirdetése, meg a díjak átadása, máris a színpadon termett a Jamland Next Generation hip-hop csapata és a kistinik igencsak feldobták a hangulatot. Már alóluk is majdnem kiszaladt a színpad, mi lesz itt ha jönnek a „nagyok”!? Zumba következett és Timiéknek sikerült mozgásra bírni a Jamland-kölykök által már amúgy is beindított közönséget. A tombola-sorsolás kis pihenőt engedélyezett a fáradó, de lelkes publikumnak, de csak azért, hogy az esti főműsor időben sorra kerülő produkciókra mindenki top-on legyen.

A Varila Soecity indította ezt a műsorblokkot. Újdonság volt, hogy Ujj Viktor (VIK) újabban csapatban szerepel. A négy énekes „Popslágerek több szólamban” c. programja színvonalas élményt adott, vegyes műfajú előadásukban mindenki kedvére mazsolázhatott. A bemelegítés után jöttek Csepcsényi Zsoltiék, vagyis a Jamland „nagyok”. Ha azt mondom, fergeteges volt, akkor nem mondtam semmit, a rajongók ovációjától kísért, professzionális koreográfia és kivitelezés nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, mint arról a csapat nem ritka külföldi szerepléseinek visszhangja árulkodik. Felsőpakony méltán lehet büszke rájuk, a település hírét messzire elviszik a nagyvilágba. Az esti csúcsprodukciónak szánt UNITED koncert három-résztvevős, félplayback-es felállása nem hozott sok újdonságot, két ismert slágerük és néhány kevéssé ismert ópuszuk lenyomásával Pély Barnáék kötelezően letudták a fellépést, fotózkodtak néhány rajongóval, majd a kasszánál tett rövid, de eredményes látogatás után rohantak a következő bulijuk színhelyére.

Ezek után már csak a Garden Party együttes házibulija volt hátra a csillagos ég alatt, megszakítva az elmaradhatatlan tűzijátékkal, amely után (hála a jó időnek) sokan ott maradtak, hogy majdnem hajnalig rúgják a port a színpad előtt.

Összességében a rendezvénysorozat maratoni szakasza zökkenőmentesen és biztonságosan zajlott le, nem kevés köszönet illeti ezért a Dobos Sándor vezette Felsőpakonyi Polgárőr Egylet és SZEM csapatát, valamint a lebonyolításban résztvevő civil szervezeteket, alapítványokat, az önkormányzati és intézményi dolgozókat, az ingyenesen fellépőket, közreműködőket, és nem utolsó sorban nagyközségünk lakosságát, akiknek lelkes, támogató részvétele nélkül egyetlen rendezvény sem lehet sikeres.

Hevesi István


Az ÖTYE bálról

Már írtunk az ÖTYE-ről. Mi vagyunk akik Kajdácsi Éva tanító néni ötlete és vezetése alapján alakultunk, és azóta is működünk. (Anyukák, nagymamák, egy-két óvó néni, van, aki mindkettő.) Szerdánként találkozunk, fő profilunk a kézműveskedés: magunk készítette tárgyakkal, ajándékokkal segítjük az iskolát, ha kell, az óvodát.

Most mást csináltunk, ÖTYE-bált rendeztünk, tombolával, élőzenével, „batyus” vacsorával. Támogatói jegyeket is készítettünk, nem csak belépőket. A bevétel felülmúlta az elképzeléseinket, 299.000.- Ft, ezzel most az iskolát, iskolás gyermekeinket, az ott dolgozó pedagógusokat támogatjuk, hogy szebb, kellemesebb környezetben teljenek a napjaik. Köszönjük, hogy az AGORA-ban lehetőséget kaptunk, ezúton szeretnénk megköszönni mindazok segítségét, akik mellénk álltak! Köszönet a támogatói- és belépőjegyek, valamint a reklámanyag tervezéséért, nyomtatásáért, a bál szervezéséért, jegyek, tombola vásárlásáért, tombola tárgyak felajánlásáért, és nem utolsósorban köszönet mindazoknak, akik részt vettek az egyébként nagyon jó hangulatú bálon, és a maguk készítette finom ételeket, sütiket, italokat megosztották.

ÖTYE


Darumadár Nyugdíjas Klub májusa és júniusa

Május 9-én 16 órakor énekkari próba, 17 órakor klubnap volt. Az operettbérletesektől a lejárt bérleteiket összeszedtük az új jegyek felvételéhez.
Május 12-én a sportpályán gyermeknapot szerveztek. Fűziné Esztike verse, Deákné Irmuska vidám énekes-verset adott elő. Több tagunk finom sütiket is sütött a gyerekeknek.
Május 16-án 15 órakor vezetőségi, 16 órakor énekkari próba és 17 órakor klubnap volt, ahol Horváth Károly a nőnapi buli képeit kiosztotta.
Május 23-án 16 órakor énekkari próba, 17 órakor klubnap, majd 30-án szintén ez volt a menetrend.
A május 28-án a tiszakécskei strandolás nagyon jól sikerült.
Június 6-án énekkari próba és klubnap volt.
Június 8-án az énekkar Vecsésen lépett fel. Szép műsort adtak elő.
Június 13-án vezetőségi ülés, a Juniális előkészítése, énekkari próba és klubnap volt a program.
Június 14-én a katolikus templomban zászlóavatást tartottak, ahol több klubtagunk is megjelent.
Június 15-én a pályán a Juniálisra a „szokásos csapat” felállította a sátrat, kiszállították az üdítőket, stb. Tették a dolgukat, sajnos új jelentkezők nem akadtak a segítéshez! A kávéfőzését, az ebédjegyek kiosztását is a megszokott személyek végezték, a neveket nem sorolom fel, mert ugyanazok, akik tavaly. Gyálról az „Őszidő” Nyugdíjas Klubból 54 fő jött el vendégségbe. A rendezvényen fellépett az énekkarunk és a vendégek énekkara is. Szép nótacsokrokat hallottunk – hibátlanul – élvezetes volt ebédidőben. Az égiek kegyesek voltak, szép napsütéses idő volt, ezen a napon összevontuk az ünneplést a klubunk 30. születésnapjával, mivel a pályán nincs létszámkorlátozásunk. Tagjaink jól érezhették magukat a Nagyközséggé válásra szervezett színvonalas műsorok megtekintése alatt, és a klub nyújtotta ebéd, pezsgő, sütik, üdítők, kávé, stb. is remek volt, jutott mindenkinek bőven. Délután 6-kor jól elfáradva lebontottuk a sátrunkat, hiszen már sokan hazamentek, de jó páran még az esti tűzijáték után is kint maradtak, éjjel 1-ig. Mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a Juniális lebonyolításában, Lőrentei Erzsike vezetőnk megköszönte a sok-sok munkát. (A „kemény mag” tulajdonképpen most is jól dolgozott össze.) A szódavizet ajándékba kaptuk Valkai László szódásunktól, akinek köszönjük és gratulálunk kisfia születéséhez! Jó egészséget kívánunk!
Június 16-án vasárnap, a juniálisi buli után az énekkar és kísérői Délegyházára mentek, mivel fellépésük volt. Nagyon jó idő volt. Szilveszter Lajos, Délegyháza alpolgármestere VIP vendégeiként egész nap kényeztetve voltunk. Énekkarunk gyönyörű, mondhatnám káprázatosan szép nótacsokrot adott elő. Mindenkinek tetszett, kifogástalan volt! Este 6 óra után jöttünk haza.
Június 20-án énekkari próba, majd klubnap volt. Lőrentei Erzsike mindenkinek megköszönte az összehangolt és fáradtságos munkáját, amivel hozzájárultak a Juniális és a délegyházi fellépések sikeréhez, s a tagok jó szórakozásához. Köszönjük a helyi Takarékszövetkezetnek az anyagi támogatását is!
Június 27-én Tiszakécskén a strandon Népzenei találkozó volt, ahova énekkarunk meghívást kapott. Tele busszal elkísértük őket. A reggel kicsit hűvös volt, de délutánra szinte hőség lett. Az énekkar szuper jól szerepelt, szerencsére a rendezvény elején volt a fellépésük, utána mindenki műsort nézhetett, fürdőzhetett. Este ½ 6-ig voltunk itt, jól éreztük magunkat. Persze hazafelé a Fejedelmi Pékség kihagyhatatlan volt.

Július 4-én vezetőségi, énekkar és klubnap volt.
Július 16-ra, Gyálra az Őszidő Nyugdíjas Klubtól meghívást kaptunk. És július 27-én Tiszaligeten pedig Strandparti lesz.

Mindenkinek jó nyaralást, pihenést, unokázást kívánok! Mindenki vigyázzon magára!

Kovácsné Németh Ilona


Vöröskeresztes kitüntetés!

Tisztelt olvasó!
Örömömre szolgál, hogy elmondjam a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége Oláh Istvánné részére kiemelkedő munkája elismeréseként a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés Ezüst fokozatát adományozta 2013. májusában a Vöröskereszt Világnapján.

Nagyon sokan ismerik Icát. Nemcsak a Vöröskeresztnek önkéntes tagja, a polgárőrséget is képviseli. Segít az iskolai rendezvények szervezésében, lebonyolításában. Nincs olyan társadalmi munka, amire felkérik és ne végezné el, nem csak kötelességből, szeretetből, de szeretettel. Legyenek idősek vagy gyermekek, mindenkinek szívesen segít.

Gratulálunk a kitüntetéshez, kívánunk erőt, egészséget a családjához és a munkájához, hogy tudjon még sokáig örömet szerezni mindenkinek!

Czirják Józsefné
Vöröskereszt helyi titkára

VÉRADÁS: AUG 07-én 10.00-tól 13.00-ig a Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban.


Sport


Hátbelső


2013-ban a világ második legszebb mopsz bébi kanja és bébi szukája is Felsőpakonyon született!

2013. május 15. és 19. között Budapesten rendezték meg a Kutya Világkiállítást. 18-án a mopszok között a felsőpakonyi Black Jade Pakony kennel által tenyésztett kutyák is voltak az indulók között. A kennel kutyái a fiatalabb korosztályokban lettek bemutatva és a bírálatok során a vártnál nagyobb siker született.

A legnagyobb sikert a bébi korosztályban érték el, ahol csak Európa első számú sztárkennelének kutyái tudták megelőzni a felsőpakonyiakat: mind a kanoknál, mind a szukáknál a második helyet szerezték meg, sőt a kislányoknál a harmadik hely is az övék lett. A kölyök korosztályban a pakonyi „kislány” a negyedik helyen végzett. Mindkét nemben a legnépesebb mezőny a fiatal osztályban indult. A 23 nevezett induló között a pakonyi lány legjobb magyarként bejutott a legjobb 8 közé.

A magyar mopsz kennelek közül a Black Jade Pakony kennel kutyái érték el a legtöbb helyezést (1-4. hely)! A tenyésztők külön büszkék arra, hogy a mopsz kiállítók között egyedülálló módon (pedig közvetlenül mellettük volt Európa első számú sztárkennele is), a verseny kezdetétől fogva még a bírálatok végét követően két órával is érdeklődők beszélgettek, fényképezték és simogatták a kutyákat. Többen is már eleve a pakonyi kennelt keresték vagy az internetről felismerték őket.

A világkiállítás keretében rendezték meg a különböző fajtaklubok speciális kiállításait; az a klub, ahová a mopszok tartoznak, pénteken tartotta a kiállítást Gödöllőn. Smaragd, a 16 hónapos fekete „széplány” ezúttal a növendék osztályban indult és osztálygyőztesként térhetett haza. Mindkét bébi, valamint a kölyök szuka szintén másodikként végzett a korosztályában, a fiatal kan pedig kitűnő minősítést kapott.

A kennel nevét már kezdték megismerni Európában, hiszen az általuk tenyésztett és külföldre eladott mopszok több országban is szereztek már junior és felnőtt champion címet, illetve szerepelnek sikeresen a kiállításokon. Most azonban a világkiállításon elért eredményekkel végleg letették névjegyüket, és a világ jó néhány pontján mopsztenyésztők, mopszrajongók rákeresnek a világhálón, hogy hol van Magyarország, azon belül az a bizonyos Felsőpakony nevű település, ahol ezek a szép kutyák élnek.


Hátlap


2013_06_junjul.1373456814.txt.gz · Utolsó módosítás: 2018/05/03 11:56 (külső szerkesztés)