Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


2014_10_novdec

Ez a dokumentum egy előző változata!


Felsőpakonyi Agora

A felsőpakonyi önkormányzat tájékoztatója - XXIV. évf. 10. szám, 2014. november-december

Lapzárta: november 13.

Szerkesztőbizottsági: november 18. 14:00


következő lapzárta: január 05?


Fedlap

A la VBA… valami télies-karácsonyis. A fedlapon: Polgármester, alpolgármester, aljegyző jókívánságaival. A hátulján decemberi programokra meghívó?!?


Fedbelső


Önkormányzat


Nagy János, Felsőpakony polgármesterének székfoglaló beszéde a Képviselő Testület 2014. október 21-i alakuló ülésén:

Tisztelt Felsőpakonyiak! Kedves Barátaim!
Az első szó a köszöneté! Köszönet mindenkinek, aki részt vett a helyi önkormányzati választás megszervezésében és lebonyolításában. Köszönet tehát az önkormányzat, az intézményeink dolgozóinak, a választási bizottság és a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának.
Köszönet mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson, jelezvén, hogy nekik is fontos Felsőpakony jövője. Külön köszönetet mondok mindazoknak, akik rám és a velem együtt induló képviselőjelölt társaimra adták voksukat!
Köszönetet mondok a segítségért és támogatásért dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselőnknek, a helyi Fidesznek, és mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban tettekkel, jó szóval, erkölcsi kiállással segítettek hozzá a választási győzelemhez! A továbbiakban is számítok rájuk! De! És ez a legfontosabb: nem csak rájuk számítok, hanem minden felsőpakonyira! Számítok a megválasztott képviselőkre és mindazokra is, akik most nem kerültek be a testületbe! Számítok rájuk, mert hiszem, hogy őket is a tenni akarás, a Felsőpakony jövőjéért való elhivatottság vezette. Ez a falu csak akkor lehet igazán sikeres, ha a korábbi ellentéteken túllépve, összefogva, egy irányba toljuk a szekeret.
Ennek jegyében ezúton is köszönetet mondok polgármester elődjeimnek, Sztancs Jánosnak és Matusekné Dimov Évának. Köszönetet mondok egyúttal az előző képviselő testületek minden tagjának is!

Kedves Felsőpakonyiak!
A polgármesteri tisztség és a képviselői megbízatás kétségkívül nagy tisztesség, de sokkal inkább nagy felelősség! Ám a polgármester és a képviselők önmagukban szinte semmit sem tudnak elérni! Nekem polgármesterként szükségem van, a testületi tagoknak pedig képviselőként szükségük van az Önök támogatására! És nem csak a támogatására! Szükségünk van az önök ötleteire, véleményére, tanácsára, de ugyanígy szükségünk van az építő kritikára is! Amikor a választási kampányban azt írtam és mondtam, hogy az én ajtóm mindenki előtt nyitva áll majd, akkor azt úgy is gondoltam. És most, hogy immáron megválasztott polgármesterükként állok itt, továbbra is vállalom! Nyitott, odafigyelő, együttműködő faluvezetés a célom! Kérem, támogassanak ebben!
Köszönöm a figyelmet!


Tisztelt felsőpakonyi lakosok!

A 06 30 513 7348-as szolgálati elérhetőségem hamarosan megszűnik! Az új számom 06 70 377 7131. Kérem, terjesszék, hogy mindenkihez eljusson!

Ezúton köszönöm Felsőpakony Nagyközség Önkormányzatának, hogy az eddigiekben mobiltelefon előfizetés biztosításával is segítette munkámat!

Bodzán Lajos r.tzls Körzeti megbízott


Értesítjük a Tisztelt Lakosságot,

hogy a 63/2012. (XII.11.) Bm rendelet 3-4. § értelmében előírt
kötelező kéményseprő feladatokat
az Önkormányzat közigazgatási határain belül

2014. november 18 – december 31-ig látják el.

A Magyar Kémény Kft. alkalmazásában álló dolgozók névre szóló,
arcképes kitűzőkkel rendelkeznek.


DROGPREVENCIÓ SZÜLŐKNEK

Az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében jelentős mértékben nőtt az amfetaminszármazékok fogyasztása.
A rendőrség 2014 szeptemberében új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

Az utóbbi években a témában készített vizsgálatok, felmérések adatai az illegális szerek használatát illetően – kiváltképp a 9. és 11. évfolyamos fiúk körében – emelkedést mutatnak: az adatfelvételek szerint minden ötvenedik középiskolás fiú naponta él valamilyen illegális szerrel. Az új típusú– viszonylag olcsón beszerezhető, könnyen hozzáférhető – dizájnerdrogok
Magyarországon 2010-ben jelentek meg és a középiskolás budapesti diákok körében.

A kezdeményezés a szülők megelőzésben betöltött szerepét hangsúlyozza: a társas kohézió és
a családi kapcsolatok megerősítése segítséget jelenthet a kortársak befolyásolásával és az iskolában szerzett kudarcélményekkel szemben.

Valamennyi rendőrkapitányságon elérhetők a program helyi közvetítői, akik a széles körű tájékoztatás érdekében elektronikus üzenetben, előadásokon, fórumokon, havonta egy alkalommal fogadóórán, illetve kéthetente telefonos ügyelet útján segítik tanácsokkal, információkkal az őket felkereső szülőket.

A Dabasi Rendőrkapitányságon a program helyi közvetítője Bata Ambrus r. őrnagy.
„A szülők és a családok a Rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” programhoz kapcsolódó telefonos ügyelet időpontjai a Dabasi Rendőrkapitányságon: a (36) 20 2134697 telefonszámon
2014. november 10-én 15-16 óra között
november 24-én 15-16 óra között
december 8-án 15-16 óra között
december 22-én 15-16 óra között

A programban részt vevő Pest megyei rendőrök elérhetőségeiről, a fogadóórák és az ügyelet rendjéről http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/drogprevencios-osszekotok/pest-megyei-rendor-fokapitanysag oldalon, továbbá az érintett iskolák, szervezetek épületeiben kihelyezett tájékoztatókból, és a helyi sajtóból értesülhetnek a szülők, családtagok.


RFK Kommunikációs Szolgálat


Óvoda


Márton-nap az óvodában

Filák Lászlóné Margitka évek óta szeretettel várja az óvodásokat különféle témájú foglalkozásokkal, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat.
Novemberben a Márton-napi népszokásokról mesélt a Cica csoportosoknak, akik ámulattal figyelték, hogy mit mesél a katonáról, akiből először pap lett, majd püspök, hogy mennyit segített az éhezőkön, nincsteleneken, hogyan bújt el a ludak között, hogy ne válasszák püspöknek.
Ki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik. – Margit néniék finom libamájkrémes kifli karikákkal vendégelt meg bennünket és egy kis kupica szőlő lével. Még egyszer nagyon köszönjük.
Az óvodában minden csoportban megemlékeztünk valamilyen formában a Márton-napról.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Eredményekben, egészségben gazdag boldog újévet kívánunk mindenkinek!

Gabi óvó néni


Újszülöttek:

Friedmann Izabella 10.11.
Rostás Amarilla Nikoletta 10.19.
Béky Dóra 10.22.


Iskola


Az őszi hónapok eseményei iskolánkban

Nem panaszkodhatunk az őszi napokra az idei évben, hiszen az időjárás nagyon kegyes hozzánk a szabadban tartott programokat illetően. Egy szombati nap alkalmával kerítettünk sort a felső tagozatosok futóversenyére, melyet a diákok már nagyon vártak. Igazi napsütés kísérte végig a sporteseményt, ezzel is megszépítve az egyébként is remek hangulatot. A különböző futószámokban a következő eredmények születtek:

VERSENYSZÁM NEMEK ÉVFOLYAM HELYEZÉS NÉV
futóverseny lányok 5. évf. I. Marossy Flóra
II. Mészáros Gréta
III. Pechula Krisztina
6. évf. I. Gombik Barbara
II. Pelikán Vivien
III. Fazekas Kitti
7. évf. I. Fülöp Réka
II. Somogyi Alexandra
III. Varga Zsófia
8. évf. I. Kaszala Mária
II. Häger Mercédesz
III. Krakk Mirjam
fiúk 5. évf. I. Barta Zsolt
II. Lőrincz Botond
III. Encsev Norbert
6. évf. I. Takács Imre
II. Fazekas Norbert
III. Boa Szilveszter
7. évf. I. Balogh Alex
II. Sultisz Péter
II. Kodicza Tamás
8. évf. I. Nagy Erik
II. Szabó Bence
III. Forstner László
váltófutás vegyes 5-6. évf. I. Boa Szilveszter – Takács Imre - Fazekas Norbert – Gombik Barbara
II. Lőrincz Botond – Barta Zsolt - Mészáros Gréta – Nagy Bence
III. Balogh Csaba – Dörömbözi Erik - Pethő Ruben – Dósa Roland
7-8. évf. I. Szabó Bence – Geyer Márk - Forstner László – Nagy Erik
II. Somogyi Alexandra – Vizi Gréta - Varga Zsófia – Somogyi Bianka
III. Balogh Alex – Fülöp Réka - Kodicza Tamás – Sultisz Péter
60 méter lányok 5-6. évf. I. Gombik Barbara
II. Mészáros Gréta
III. Marossy Flóra
7-8. évf. I. Fülöp Réka
II. Somogyi Alexandra
III. Oláh Georgina
fiúk 5-6. évf. I. Takács Imre
II. Fazekas Norbert
III. Barta Zsolt
7-8. évf. I. Nagy Erik
II. Forstner László
III. Szabó Bence

TÁBLÁZAT JÓ NAGY!!!

Gratulálunk Mindenkinek!

Erika néni ismét elkápráztatta a kicsiket egy fantasztikus mozisműsorral. Ez alkalommal A csodálatos Galapagos című 3D-s filmet nézhették meg a gyerekek az Aréna Plázában, ahová 2 busszal kellett menni, hiszen oly sok volt az érdeklődő. Természetesen most is, mint minden alkalommal nagyon élvezték a gyerekek a gyönyörű előadást.
Az alsó tagozatos osztályok közül, néhányan a Parlamentbe is ellátogattak, illetve színházi előadáson vettek részt. A Turay Ida színház biztosította számukra a kedvezményes jegyet az Óz a nagy varázsló című darab megtekintéséhez. A kicsik közül mindenkit lenyűgözött a megható történet.

Október 18-án a Készenléti Rendőrségtől Dienes Barnabás főhadnagy és Szabó Imre Róbert törzszászlós érkeztek hozzánk és tartottak bemutatót diákjainknak. A felsősök bepillantást nyerhettek a bevetéskor használt fegyverek és egyéb eszközök világába.
Az alsósok is megtekintették a különféle rendvédelmi eszközöket és ruházatot. Néhányan felpróbálhatták a sisakot és a golyóálló mellényt, míg mások kezükbe vehettek néhány fegyvert is. Természetesen a fegyverek nem voltak megtöltve és felhívták a gyerekek figyelmét, hogy ennek ellenére sem foghatják egymásra a fegyvereket.
A gyerekek nem mindennapi élményben részesültek és bátran állíthatom, hogy még mi felnőttek is élveztük a bemutatót, de főként a diákok örömteli arcát. Talán felsőseinknek még ötletet is adhattunk a továbbtanulást illetően. A gyerekek rajzokkal köszönték meg vendégeinknek az emlékezetes napot. Köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk!

Szalóki Barbara tanító

Dia néni és Rita néni ’ Halloween’ klubdélutánt szervezett a felső tagozatos diákoknak angol nyelven. Kicsit közelebb vitték a tanulókat ahhoz, hogy jobban megérték ennek az eseménynek az előzményeit és szimbólumait. Vicces előadásban hallhattak történeteket, amit színezés és néhány álarc elkészítése követett. Mindenki érdeklődve várja a következő klubdélutánt, mely a Karácsony témakört eleveníti majd fel egy kis angol fűszerezéssel.
Dia néni kíséretében néhány 8-os diák angol versenyen vett részt Budapesten, a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában. 2×3 fős csapatot kellett indítani, akik angol-és gazdasági témában versenyeztek 20 csapattal a megyéből. Rendkívül ügyesek voltak, és a 6. helyen végeztek, ezért gratulálunk nekik!
Október 23-án megemlékeztünk az 56-os Forradalomról iskolánk tornatermében, melyet délelőtt diákjaink, délután pedig a falu lakosai tekinthettek meg. Köszönjük a szép előadást tanulóinknak, és a felkészítő tanároknak, Gavallér Lászlónénak, Agócsné Polgár Arankának, Mósa Zsuzsannának és Máténé Virág Ritának.

Egészségvédő nap az iskolában

November 14-én került megrendezésre az egészségvédő nap, mely hosszú évek óta hagyomány iskolánkban.
Megtartottuk az őszi alma napunkat is, mely az iskolagyümölcs programra épül.
Kibővítettük a hagyományos helyszíneinket, az idén új vendégeket fogadtunk, hogy bővíthessük a felvilágosító munkánkat.
Így találkozhattak a gyermekek a Fogtündérrel, a kedves nővérkével, hasznos hajápolási ötleteket kaphattak egy kedves fodrász nénitől.
A Teabárban pedig a gyógyteák hatásairól hallgattak okos tanácsokat. és kóstolgathattak a finomságokból. Mézzel ízesítette az, aki így szereti. Pali bácsi sok mindent tud, s szívesen osztotta meg a gyerekekkel ezeket az ismeretek.
A Salátabárban szponzorok segítették a hozzávalók beszerzését, s szorgos kezű anyukák és nagymamák dolgoztak, hogy a kezdésre kész legyen a gyümölcs és zöldség saláta. Olyan finom lett, hogy délutánra elfogyott.
Tornáztak, totóztak és filmet néztek az egészségről. Jó érzéssel zárult a nap, hiszen gyerekeink már nagy izgalommal lesték a héten a készülődéseket, s mindvégig fegyelmezetten viselkedtek.
Minden kedves segítőnknek, szülőknek, szponzorainknak, ezúton megköszönjük a segítséget, s reméljük, segíteni tudunk tanítványainknak. Nem hiábavaló ez a nap.

Pálné Mórucz Erika

A felső tagozatosok számára is fontos volt, hogy betekintést nyerjenek az egészség világába, és ezen kívül megtanuljanak néhány igen praktikus dolgot, ha bárki bajba kerülne környezetünkben. Segítségünkre voltak ebben a Semmelweis Egészségügyi Szakközépiskola diákjai, akik előadásukkal lenyűgözték a helyi hermanos diákokat. Megtanították nekik az újraélesztés technikáját, az idegentest eltávolítását félrenyelés esetén, különböző kötözéseket sérülések folyamán, illetve hogyan hívjanak segítséget, ha bárkit baleset érne, és még sorolhatnánk. Öt különböző teremben okosították gyermekeinket, kiemelve ezzel e nap lényegét, a segítségnyújtást, mellyel valakinek az életét is meg tudjuk megmenteni, ha szükséges. Nagyon köszönjük, hogy átadták tudásukat, hiszen sosem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk.
Előző számunkban megemlítettük, hogy iskolánk belső terének részeit különböző madár névvel vagy ahhoz kapcsolódó kifejezéssel neveztük el. A gyerekek szavaztak a megnevezéssel kapcsolatban és a következő ötletek nyertek:
Földszinti aula: Madárfészek
Alsó folyosó: Fülemüle utca
Tornateremhez vezető folyosó: Csibefutam utca
Emeleti folyosó: Madárröptető
Emeleti folyosó 3-as terem felőli része: Pacsirtatelep
Emeleti aula: Sasfészek
Hamarosan mindenki megláthatja e kedves kezdeményezés eredményét, hiszen fel fogjuk tüntetni a megfelelő helyeken. Köszönjük a szavazatokat!
A november hónap a fogadó órák jegyében indult, ahol számos szülő érdeklődött gyermeke tanulmányi haladása iránt. Bízunk benne, hogy minden diák időben belehúz a tanulásba és eredményesen zárja a félévet. A 8. osztályosoknak különösképpen komolyan kell venni, a tovább tanulás érdekében.
További információkért és az eseményekről készült fotókért, kérjük, látogassanak el az iskola honlapjára:
iskola.felsopakony.hu

Máténé Virág Rita



Katolikus


Egy elképzelt lelki beszélgetés és a végén gyónás

A karácsonyi készülődésünk fontos eleme a szentgyónások elvégzése. Van benne kockázat, hogy közreadok egy elképzelt gyónást, de remélem mindenki elhiszi, hogy ez tényleg csak egy példa. Azt szeretném népszerűsíteni, hogy így szoktam gyóntatni. Ez talán bátorítás többeknek. Láthatják, hogy mennyit nyerhetnek általa.

A.) Egy egyszerű gyónás szentmise előtt pár percben

A gyónás szokott formái: Köszönés, Gyónom a Mindenható Istennek. Utoljára gyóntam, bűneim: pl. Imáimban figyelmetlen voltam, feleslegesen beszéltem, másokat megszóltam, kötelességeimet nem jól teljesítettem!

Gyarlóságainak egy részét a nyelvével követte el, ezt a kicsi testrészt kellene jobban irányítani, ellenőrizni, máris nyugodtabb lehetne a lelkiismerete. Próbáljon meggondoltabb lenni. Próbálja kifigyelni, hogy mikor jönnek ezek a hangulatok. Van olyan személy, aki eufóriás jókedvében lesz csacsogó. Más valaki szomorúságában válik panaszkodóvá és másokat vádlóvá. Hát ilyenkor kell vigyázni! - Ez az én mostani lelki tanácsom. A bibliai hivatkozás: Menj és többé ne vétkezzél! Elégtételnek mondjon majd el rövid imát saját átgondolt szavaival, melyben bocsánatot kér a sértő szavakért, és erőt az okos beszédhez.

Teljes szívemből…

B.)Egy lelki vezetést kérő felnőtt személy elképzelt gyóntatása

Ez kezdődik a lelkiatya dolgozó szobájában. Van egy vezérfonal. Pl. A Galata levél 5. fejezetben leírt lélek gyümölcseit lehet sorba venni. Ehhez készülhet a lelkiatya, mert tudja, hogy mi volt a megvalósítandó és a következő megvalósítandó erény. A készüléshez kereshet Szentírási részleteket, szentek példáit, a mai élet példáit, egy a témához illő verset, vagy elbeszélést. Tulajdonképpen egy kötetlen beszélgetésben átbeszélhetik a legutolsó időszakasz eseményeit a megvalósítandó erény szempontjából. Eközben szóba kerülhet több fontos, további bátorításra szoruló esemény, vagy éppen kijavítani való magatartás, a bűnvallomás tágabban fogalmazva. Pl. A sportolás közben goromba, bajtársiatlan, végképp nem sportszerű voltam.

Szent Pál apostol gyakran hoz hasonlatot a sport világából. Az ő korában a görög testedzés nem volt követendő példa a zsidók számára, de amikor éppen Pál apostol révén szélesre tárult az egyház kapuja az akkori idők pogányai előtt, természetesen az ő életstílusukat is meg kellett szentelni. Így igen helyén valóak Pál apostol még isteni kinyilatkoztatást is hordozó szavai. „ A pályát végig futottam… Öltsétek fel a hit pajzsát…” stb. Sportolni tehát nem Isten akarata ellen való. Ma azonban a sport sokszor nem az önfeledt játékról szól, hanem a pénzért való versengésről. Ez teszi durvává, embertelenné a sportot. Egy keresztény fiatal jelenléte a mai sport világban ki kell, hogy tűnjön. Sokszor ki is tűnt. Jeles úszó olimpikonunkról derült ki, hogy minden nagy verseny előtt külföldön is el kellett őt vinni a templomba az edzőjének. Egy ország kedvence lett attól a kedves modortól, amin át sütött a sportszerűség, az Istenbe vetet bizalom, az életöröm. - A fiatal felnőtt aztán még több olvasott, hallott, köztudott példát is felhozhat.

Van egy újságcikkem megsárgultan félretéve (pedig nem vagyok sport rajongó és szurkoló) . A cikk Dr. Kamuti Jenő vivő világbajnok orvosi tettéről szól, aki segített ellenfele izomgörcsének feloldásában. És utána az ellenfél kérésére folytatták a csörtét. A dokktor sportszerűségi díjat kapott. Ez is a cikk címe: Sportszerűségi díj. - Ilyenkor aztán a fiatalok számtalan más példával gazdagíthatják az idősödő lelkiatya példatárát, és jól el lehet a témáról beszélgetni.

Szentté avatott élsportolóról nem tudok, de a szentek közül sokan sportosan éltek. Pl. Árpád-házi szent Erzsébet szeretett lovagolni. Kaszap István, aki fel van terjesztve a boldoggá avatásra, szertornász sportoló volt jezsuita növendéknek készülve is. Don Boscó légtornász mutatványokat csinált, nyilván edzett is hozzá. - Ismét a gyónó által is gazdagodhat az az ismeretkör, ami a jeles vallásos emberek sportos életmódjáról köztudottá vált.

Ezután következhet a rövidre fogott gyónás a gyóntató szobában. Nálunk már ilyen van a templomunkban. Az elégtételhez mindig hozzátartozik egy tanács az elrontott dolgok jóvátételére. A sportoló például, ha nemzetközi meccsen nem is tud azzal a személlyel előzékeny lenni, akit megsértett, megteheti ezt mással is, akkor is helyre billen a mérleg.

Maga az elégtétel állhat egy nehéz edző gyakorlatból, önbüntetés, jóvátétel céljából.

Tisztelettel Hefler Gábor plébános


A KATOLIKUS TEMPLOM ÜNNEPI MISERENDJE

A szentmisék időpontja adventben is megegyezik a vasárnapi miserenddel!
Este 5 óra!

December 18. Csütörtök: Roráte (Angyali mise)
Szentmise reggel 6 órakor!

December 24. Szerda: Szenteste
Este 10 órakor „éjféli mise”
(/Előtte fél 10-től pásztorjáték)

December 25. Csütörtök: KARÁCSONY, Jézus születésének ünnepe
Délelőtt fél 12 órakor ünnepi szentmise

December 26. Péntek: Szent István első vértanú ünnepe
Délelőtt fél 12 órakor szentmise
(Előtte az óvodás gyermekek pásztorjátéka)

ÉV VÉGI ÉS ÚJÉVI MISEREND

December 28. Vasárnap: Szent Család ünnepe
Este 5 órakor szentmise.

December 31. Szerda: Este fél 5 órakor szentmise
Év végi hálaadás

2015. Január 1. Csütörtök: ÚJÉV Szűz Mária, Isten Anyja
Délelőtt fél 12 órakor ünnepi szentmise

2015. Január 4. Vasárnap: Vízkereszt
Este 5 órakor szentmise


KEGYELMEKBEN GAZDAG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

Hefler Gábor
plébános
és Munkatársai


Ha itt lettél volna

Méltó módon megünnepeltük-emlékeztünk elment halottainkról. Emlékük örökre megmarad szívünkben. Lassan készülődünk az egyházi év végére. A záró zarándok utunk november 29-én Veszprém, ahová 22 fővel indultunk.

November 30-án már az első adventi vasárnapot ünnepeltük. Az első adventi gyertya gyújtása, melyet további három vasárnap követ… Az ünnepkör színe a keresztény tanítás szerint a lila, és a rózsaszín. Így a szép adventi koszorúkon, asztali díszeken is ha a hagyomány szerint készítjük, három lila és egy rózsaszín gyertya ékeskedik. Az első a HIT (lila) gyertyája, a második a REMÉNY, a harmadik a SZERETET, a negyedik az ÖRÖMET(rózsaszín) jelzi. Ilyen gondolatokkal gyújtsuk gyertyákat a kis Jézus születésére készülődve. Sok szép program készülődik az ADVENTI NAPOKRA! Az ajándékok vásárlása közben ne feledkezzünk meg a nehéz körülmények között élő és magányos embertársainkról sem. Akár egy látogatás, egy tiszta szeretetből jövő kívánság nagy ajándékot jelenthet.

Kívánok minden kedves olvasónak a SZERETET ÜNNEPÉRE készülődve nagyon szép Karácsonyi ünnepeket!

Berencsi Gézáné
egyháztanács


Református


Isten megjelent testben!

„Az Ige testté lett , közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János evangéliuma 1,14.)

Amikor kézbe kerül az AGORA újság utolsó száma, már decembert írunk, s az adventi várakozásban karácsonyra gondolunk. Jó dolog a karácsonyra készülni, különösen, amikor az ünnep lényegét igyekszünk megérteni és átélni!
Pár napja a neten, egy karácsonnyal kapcsolatos történetet olvastam, gondoltam, megosztom veletek.
Egy kedves, jóravaló, családszerető férfi, aki nem hitt Istenben, és az egész karácsonyt csak szemfényvesztésnek tartotta, nem ment el családjával a karácsonyi istentiszteletre, hiába kérték ezt tőle szerettei. Nem sokkal azután, hogy a család elment a templomba, havazni kezdett. Nézte a meleg szobából a hózáport, és eleinte örült: „ Ha karácsony van, az akkor szép, ha fehér” – gondolta. Azonban viharos széllel jött a hóesés. Egyszer csak látta, hogy a a nagy hóviharban egy kis madárcsoport kétségbeesetten keres menedéket. Hogyan segíthetne rajtuk? Töprengett, majd gyorsan kabátba bújt és kiszaladt a házból, hogy a pajta ajtaját szélesre tárja, majd bent a villanyt felkapcsolva menedéket adjon a madaraknak. De hiába próbálkozott, a madarak nem repültek be a biztonságot kínáló pajtába. „A madarak biztosan félnek tőlem” – gondolta. „Ó bár madár lehetnék néhány percre, akkor talán biztos helyre vezethetném őket.” Ekkor megszólaltak a templom harangjai, és emberünk megértette a karácsony titkát: Isten megjelent testben! Az Ige testté lett. Jézus Krisztus karácsonykor megszületett, azaz Isten megalázta magát, hozzánk hasonló emberi formát vett fel, hogy ne féljünk Tőle, hogy utat mutasson nekünk a mennybe, hogy megmentse az elveszettet, hogy emberi nyelven beszéljen nekünk a bűnről, annak büntetéséről, az Isten szeretetéről, kegyelméről, az Ő igazságáról, a hitről, örök életről! Eljött az ÚR Jézus, hogy bennünket Istenhez vezéreljen. Megszánt minket, bűnös embereket, lejött, hogy megkeresse és megszabadítsa az elveszetteket, s utat mutasson az Ő országába. Azóta is szól mindenkinek az örömteli hír: “Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma 3:16.
Milyen jó lenne, hogy karácsonykor, amikor megszólalnak és hívogatnak a templom harangjai, ott lehetnél a templomban az igazi karácsonyt ünneplő emberek között megértvén a karácsony lényegét: Isten megjelent testben! Higgy Őbenne, s Jézus Krisztus által legyen áldott, boldog szeretetteljes karácsonyod!

Vizi János lelkipásztor


Karácsonyi ünneprend a református gyülekezetben:

2014. December 19. péntek 18 óra, Gyülekezeti terem: Úrvacsorai
előkészítő istentisztelet.
December 21. vasárnap 10 óra, Templom: Műsoros családi karácsonyi istentisztelet.
December 24. szerda 16 óra, Templom: Karácsony Szenteste istentisztelet.
December 25. csütörtök 10 óra, Templom: Karácsony ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással.
December 26. péntek 10 óra, Templom: Karácsony ünnepzáró istentisztelet úrvacsoraosztással.

A műsoros családi karácsonyt december 21-én, advent 4. vasárnapján
10 órakor a református templomban tartjuk, ahova várjuk a hittanos gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket, gyülekezeti tagjainkat és minden kedves érdeklődőt! Az ifisek, az általános iskolai hittanos gyermekek műsorral készülnek erre az alkalomra, és szerepelnek ovis gyermekek is. A gyermekek az alkalom végén a gyülekezettől ajándékcsomagot kapnak!


Óévi utolsó és újévi első alkalmaink:

2014. december 31. - szerda - 15 óra, Templom: Óévzáró istentisztelet gyülekezeti jelentéssel.

2015. január 1. - csütörtök - 15 óra, Templom: Újévi istentisztelet úrvacsoraosztással.

Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!
A Presbitérium nevében: Vizi János lelkipásztor

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,14.)


Könyvtár


Civil


POLGÁRŐRSÉG

A szokásos szolgálati járőrözés mellett, részt vettünk az Önkormányzat 1956 emlékére rendezett ünnepségén, és gondoskodtunk Mindenszenetek alkalmából a temető őrzéséről is.
Bázisunk, környezetünk fejlesztésének tervei között szerepel, telephelyünk utcafronti kerítésének felújítása.
Köszönettel veszünk minden támogatást:
Számlaszám: 65500116-31003085-53000004
Köszönjük mindazoknak, akik révén elértük eddigi célkitűzéseinket!
Így tudtuk a gépjárművünket, hírtechnikai, adminisztratív, valamint más, tárgyi eszközeinket és környezetünket fejleszteni.
Külön köszönet, Joánovits Juditnak az AGORA előző havi számában megjelent cikkért, nagyon pozitív visszajelzés volt számunkra.

Felhívás:
A társadalom és a lakóközösség iránt elhivatott, tenni akaró polgárok előtt változatlanul nyitva áll egyesületünk kapuja, várjuk minden érdeklődő jelentkezését.

Továbbra is köszönettel vesszük a lakosság közreműködését, észrevételeit:
Telefonszámunk: 06/20-382-90-11
Közlemény:
Bodzán Lajos körzeti megbízott elérhetősége megváltozott.
Szolgálati telefonszáma: 06-70-37-77-131

Békés karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánunk mindenkinek!

Felsőpakonyi Polgárőr Egyesület SZEM


Sport


Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnénk megköszönni Polgármester Úrnak a támogatását, melyet a Gyálon működő I.C. Tatami Sportegyesület kérésére felajánlott.
Fiunk, Iszlai Áron válogatott versenyzője az egyesületnek Wado Karate sportágban. Több csapattársával együtt kvalifikálta magát a november 1-jén megrendezett Európa Bajnokságra Olaszországba, Varese városába. Az egyesület tagjai gyáli, pestszentimrei, petszentlőrinci, szigetszentmiklósi, pilisi gyerekek és Áron Felsőpakonyról jár eddzésekre. Mivel az egyesület önfenntartó, összefogásra kérte fel az emlitett kerületek, helységek polgármestereit, hogy a versenyző gyerekek szállásköltségéhez járuljanak hozzá, ha módjukban áll. Nagy János Polgármester Úr is anyagi támogatást biztositott, hozzájárulva ezzel egy remek versenyen való részvételhez. Köszönjük az Egyesület és a családunk nevében is. Beszámolhatunk arról, nem volt hiába való, a magyar gyerekek összesitésben egy aranyéremmel megelőzték a hazai versenyzőket, Áronék csapatkatában ezüstérmet hoztak el. A magyar válogatott 12 arany, 12 ezüst, 15 bronz éremmel a legeredményesebbként zárta - a tavalyi itthoni siker után - idén is az országok közötti összesítésben az Európa Bajnokságot.

Köszönettel: Győrffy Andrea



Hátbelső


Hátlap

A la VBA… valami télies-karácsonyis. A fedlapon: Polgármester, alpolgármester, aljegyző jókívánságaival. A hátulján decemberi programokra meghívó?!?


2014_10_novdec.1416225281.txt.gz · Utolsó módosítás: 2018/05/03 11:57 (külső szerkesztés)