Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


2017_02_feb

Ez a dokumentum egy előző változata!


Felsőpakonyi Agora

A felsőpakonyi önkormányzat tájékoztatója - XXVI. évf. 2. szám, 2017.február

Lapzárta:

Szerkesztőbizottsági:

következő lapzárta:

Fedlap

Fedbelső

Önkormányzat

TÁJÉKOZTATÁS ZÖLDHULLADÉK ELHELYEZÉSÉRŐL

Az önkormányzat korábban a lakóingatlanokon keletkező zöldhulladék lerakását biztosította a lakosság részére az önkormányzat tulajdonát képező 053 helyrajzi számú ingatlanon (volt honvédségi bázis).
Mivel a fent említett ingatlanon a hulladéklerakás nem a megfelelő módon, időben és nem csak zöldhulladék került lerakásra ezért a honvédségi bázison történő zöldhulladék elhelyezésére 2017. március 15-től nincs lehetőség.
A Vertikál Közszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés szerint biztosított a zöldhulladék zsákos gyűjtése a településen áprilistól novemberig terjedő időszakban heti rendszerességgel.

Megértését és együttműködését köszönjük!
Nagy János polgármester

Beszámoló a 2016. év végi testületi ülésekről

A Képviselő-testület a novemberi testületi ülésen döntött tulajdonosi hozzájárulások megadásáról az ELMŰ Hálózati Kft. részére, ingatlan elidegenítési és terhelési tilalom, valamint visszavásárlási jog törléséről volt önkormányzati ingatlan tekintetében. A Junior Vendéglátó Zrt. mint közétkeztető tájékoztatott az árváltozásokról, ezért a 2016. évi árakhoz képest a testület jóváhagyta a 2,2 %-os áremelést a következő szolgáltatási időszakban a gyermek- és felnőtt étkeztetés vonatkozásában.
A Felsőpakonyi AGORA című helyi lap Szerkesztő Bizottsági tagja, Szalóki Barbara az év végén benyújtotta lemondását, ezért új tagként 2016. december 1-től Viziné Surányi Erika került megválasztásra.
Megtárgyalásra és elfogadásra került a Felsőpakonyi Polgármesteri Hivatalban dolgozó köztisztviselők illetményalap mértékéről szóló rendelet, mely szerint az illetményalap 2017. január 1-től több mint 25 %-kal emelkedik. (A köztisztviselői illetményalap 2008 óta változatlan, a törvény hosszú évek után most adott lehetőséget a módosításra). Ugyanitt felvetődött azon probléma is, miszerint az önkormányzat intézményeiben dolgozó közalkalmazottak munkabérei ugyan az elmúlt időszakban rendezésre kerültek központilag, ám ebből sokan kimaradtak. Részükre a Képviselő-testület saját forrásai terhére átlagosan +10 %-os emelésről tárgyalt, mely a későbbiekben jóváhagyásra is került.
Ezt követően az Ügyrendi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság és a Képviselő-testület is elfogadta Nagy János polgármester 2016. évi jutalmáról szóló határozatot, mely szerint a polgármester két havi illetményének megfelelő összegű jutalomban részesült az eltelt 3 év figyelembevételével.
Az év utolsó zárt ülésén a Kövüz Nonprofit Kft, (Felsőpakony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete mint egyszemélyi alapító) esetében került sor az ügyvezető lemondásának elfogadására (Czinege István), az új ügyvezető megbízására (Kalmár Róbert Krisztián) valamint a Kft. felügyelő bizottság tagjainak megválasztására. A társaság tevékenységi köreiben, székhely és telephely esetében is szükséges volt a módosítás annak érdekében, hogy a társaság jelenlegi tevékenységének és a pályázati felhívásoknak megfeleljen.

Beszámoló a 2017. év eleji testületi ülésekről

Az idei év három rendkívüli testületi üléssel kezdődött.
Az első rendkívüli ülés napirendjén a 2016. december 23-án megjelent „önkormányzati tulajdonú utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” című felhívás szerepelt. Az önkormányzat kinyilvánította, hogy pályázatot kíván benyújtani a Gárdonyi Géza és a Márai Sándor utca szilárd burkolattal történő kiépítésének támogatására, valamint felkérte a legkedvezőbb ajánlatot adó BR-Bau Bt-t (2367 Újhartyán, Pipacs u. 24.), hogy az útterveket készítse el. A projekt tervezett összköltsége bruttó 55.440.580 Ft, igényelt támogatás összege (95%) bruttó 52.668.551 Ft, vállalt önrész mértéke (5 %) bruttó 2.772.029 Ft. Az úttervek a vasút utcai lakóterület egészére elkészültek, első ütemben azonban csak a fenti két utca aszfaltozására van lehetőség. A pályázat határidőre benyújtásra került.
A következő rendkívüli ülés napirendjén a Felsőpakony Jövőjéért Egyesület a TESCO-GLOBAL Zrt. által kiírt „Ön választ, mi segítünk” című pályázat benyújtásához szükséges megerősítés szerepelt. A Képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy a projekt megvalósítása során az FJE Felsőpakony közigazgatási területén belül Pakony Történeti Tanösvényt alakítson ki.

Az év első munkaterv szerinti rendes ülésén 2017. január 31-én megtárgyalásra és elfogadásra került a Képviselő-testület 2017. évi munkaterve, a 2017-es évre szóló közbeszerzési terve, Nagy János polgármester 2017. évi szabadság ütemterve, valamint a polgármester illetménye is. Annak ellenére, hogy törvény szabályozza az illetmény változást, attól eltérni nem lehet, mégis határoznia kell a Képviselő-testületnek.
Ezután igazgatási szünetről szóló rendelet került elfogadásra, mely szerint a Felsőpakonyi Polgármesteri Hivatalban igazgatási szünet lesz 2017. július 24-től 28-ig (5 nap), valamint 2017. december 27-től 29-ig (3 nap). A jegyző a szünet alatt ügyeleti rendszerben gondoskodik a haladéktalan intézkedést igénylő feladatok ellátásáról.
Megválasztásra került a Településfejlesztési, Kulturális, Oktatási és Sportbizottság új külsős tagja, Végh Béla Antal, Kalmár Róbert Krisztián összeférhetetlensége miatt.
Utolsó napirendként a Junior Vendéglátó Zrt. 2017. januári ismételt megkeresését tárgyalták a képviselők. Ahhoz hogy a szolgáltatás minősége ne változzon, a szerződésben vállaltak a megszokott színvonalon és rugalmassággal történjenek, szükséges volt, hogy a 2017. januári 2,2 %-os árváltozás után 2017. február 1-től újabb 10 %-os áremelést fogadjon el a testület a következő szolgáltatási időszakban a gyermek- és felnőttétkeztetés vonatkozásában. A gazdasági társaság az áremelést a minimálbérek és a garantált bérminimum emelkedésével járó plusz költségekkel indokolta.

2017. február 9-én rendkívüli nyílt ülés keretében elfogadásra került az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló rendelete. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény alapján megterveztük a Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
A költségvetés összeállításakor az Ügyrendi és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság előzetes tárgyalásokat folytatott az intézményvezetőkkel és az önkormányzat vezetőivel, mely nagymértékben hozzájárult a megalapozott döntések meghozatalához.

A 2017. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 517.850 ezer Ft.
2017-ben – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson belüli bevétellel 168.291 ezer Ft összegben számoltunk, ami településüzemeltetés, köznevelési intézmény, szociális intézmény, kulturális intézmény, segélyezés, ingyenes gyermekétkeztetés támogatási formából tevődik össze.
Az Önkormányzat a 2017. évi költségvetés összeállítása során 164.100 ezer Ft közhatalmi bevétellel számolt, mely a helyi adó bevételeket foglalja magába.
A beruházások esetében – figyelembe véve a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásait – 0 ezer Ft hitel felvétellel számoltunk.

A bevételek terhére az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak.
A költségvetési rendeletben szereplő főbb bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzat működési támogatása: 168.291 ezer Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 8.400 ezer Ft
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0 Ft
Közhatalmi bevételek: 164.100 ezer Ft
Működési bevételek: 38.140 ezer Ft
Felhalmozási bevételek: 15.000 ezer Ft
Működési célú átvett pénzeszközök: 2.000 ezer Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0 Ft
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről: 0 Ft
Belföldi értékpapírok bevételei: 0 Ft
Költségvetési, vállalkozási maradvány igénybevétele: 121.917 ezer Ft

A 2017. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata 517.850 ezer Ft, mely 13%-kal magasabb az előző évi eredeti előirányzattól.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 26.833 ezer Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 6.732 ezer Ft
Dologi kiadások: 119.930 ezer Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 9.657 ezer Ft
Egyéb működési célú kiadások: 0 Ft
Beruházások: 81.650 ezer Ft
Felújítások: 0 Ft
Egyéb felhalmozási kiadások: 0 Ft
Intézmény finanszírozási kiadások: 242.645 ezer Ft

A 2017. évi rendelet tartalmaz 20.000 ezer Ft tartalékalapot is az esetleges év közbeni pályázatok szükséges önerejéhez.
Beruházási kiadások soron tervezésre került a Vasút utcai lakópark ingatlanjainak közművesítése (a hiányzó víz-és csatornahálózat kiépítése), ennek 2017. évre eső költsége 42.693 ezer Ft, az iskola tornatermének felújítása, melynek teljes bekerülési költsége 26.579 ezer Ft, ebből önerő 6.645 ezer Ft. Továbbá tervezésre került a település játszóterére új játék vásárlása, a játszótér felújítása, kamera rendszer telepítése, valamint az orvosi rendelő, szociális szolgálat és az óvoda kerítésének felújítása.

Az Önkormányzat intézményeinek működéséhez alábbi szükséges pénzeszköz átadások szerepelnek:
Mesevár Napközi otthonos Óvoda: 113.520 ezer Ft (ebből állami pénzeszköz 78.998 ezer Ft)
Polgármesteri Hivatal: 85.425 ezer Ft (ebből állami pénzeszköz 45.297 ezer Ft)
Szabó Magda Könyvtár: 23.560 ezer Ft (ebből állami pénzeszköz 4.001 ezer Ft)
Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat: 20.140 ezer Ft (ebből állami pénzeszköz 4.568 ezer Ft)

Langné Malecz Andrea
aljegyző

Változások a fogyasztóvédelem rendszerében

2017. január 1-től a fogyasztóvédelmi hatósági feladatokat megosztottan végzi a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Pest Megyei Kormányhivatal és az ország 197 járása. A változások legfontosabb célja, hogy a fogyasztók könnyebben intézhessék majd ügyeiket, valamint hatékonyabbá váljon az ellenőrzések és az eljárások rendszere is.

Az idei évtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerültek a fogyasztóvédelmi stratégiai feladatok, például az ellenőrzések szakmai felügyelete, illetve a tárca felügyeli a két fogyasztóvédelmi laboratóriumot, továbbá a magyarországi Európai Fogyasztói Központot.

Fogyasztóvédelmi hatósági ügyekben első fokon a továbbiakban a járási hivatalok járnak el. Megkülönböztetünk megyeszékhely szerinti járási hivatalt (mely hivatalok hatásköre egyes kérdésekben a megye egész területére terjed ki), valamint járási hivatalt (mely hivatalok hatásköre a járás területére terjed ki).

A megyeszékhely szerinti járási hivatal feladatait Pest megyében a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala látja el.

Fogyasztóvédelmi jellegű panaszukat bármelyik járási hivatalban benyújthatják, fontos azonban tudni, hogy nem minden járás jár el minden fogyasztóvédelmi ügyben. (Amennyiben a benyújtott panaszban foglalt ügykör nem tartozik az adott járás illetékességébe vagy hatáskörébe, úgy az adott járás továbbítja azt a megfelelő helyre.)

Az egyes kiemeltebb ügykörökben csak a megyeszékhely szerinti járások rendelkeznek hatáskörrel.

Az ügyfelek rendelkezésére tehát fogyasztóvédelmi ügyekben az alábbiakban leírt feladatmegosztásban az Érdi Járási Hivatal Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya (megyei illetékességgel), valamint a többi járási hivatalunk hatósági osztályai állnak.

Az ügyfelek személyesen a hatósági osztályon, a kirendeltségeken, a kormányablakokban és a települési ügysegédeknél a honlapunkon megjelölt ügyfélfogadási időkben és elérhetőségeken tudnak tájékozódni és beadványokat leadni.

A legfontosabb ügykörök tehát (a felsorolás nem teljeskörű), amelyben a megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz fordulhatnak az ügyfelek:

  • a szerencsejátékot népszerűsítő reklám közzétételére illetve szervezésére vonatkozó rendelkezések
  • a fogyasztói csoportok szervezése
  • békéltető testület eljárása során a vállalkozást érintő együttműködési kötelezettség
  • gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétele
  • árubemutatóval kapcsolatos ügyek
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások
  • elektronikus hírközlési szolgáltatások esetén az előfizetői számlapanaszok intézésével, kezelésével kapcsolatos panaszok, vagy a számla tartalma
  • A villamos energia, a földgázellátás, valamint a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos panaszok, úgy mint az elszámolás, számlázás, díjfizetés, mérés, szolgáltatás felfüggesztése, kikapcsolás, ellátásba történő ismételt bekapcsolás, vagy az üzletszabályzatában foglalt rendelkezések megsértése esetén
  • a hulladék elszállítással kapcsolatos elszámolással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban, a díjhátralék esedékességét követően megtett intézkedésekre, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő értesítési, tájékoztatási, szolgáltatásnyújtási kötelezettséggel kapcsolatban
  • rezsicsökkentéssel kapcsolatos panaszok
  • tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat felmerülése esetén
  • textiltermékek címkézésével és jelölésével kapcsolatos panaszok esetén
  • az építési termékek forgalmazásával kapcsolatos problémák esetén.

A (nem megyeszékhely szerinti) járási hivatalokhoz érdemes fordulni a fentieken túlmenő esetekben, mint például az

  • egységár, eladási ár feltüntetésével,
  • a termékek minőségi kifogásának kezelésével,
  • szavatosság- jótállással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, jogszerűtlenségének gyanúja miatt,
  • az általános kereskedelmi feltételek szabálytalanságaival kapcsolatban
  • fiatalkorúak dohány-, és alkoholtermékekkel, valamint szexuális termékekkel való kiszolgálása kapcsán.

Másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya jár el.
A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának, az Érdi Járási Hivatal Közlekedési Főosztályának, valamint a járási hivatalok kormányablakainak, ügysegédeinek és hatósági osztályainak aktuális elérhetőségei megtalálhatók a kormanyhivatal.hu/hu/pest honlapon.

ADÓ 1%

Településünkön lévő szervezetek, amelyeknek adója 1%-át juttathatja. Köszönjük a segítséget!

Pakonyi Palánták Közalapítvány
Adószám: 18694150-1-13
Számlaszám: 65500116-30032137-53000003
(Mesevár Napköziotthonos Óvoda)

Egyenlő Esélyt Közalapítvány

Adószám: 18676556-1-13
Számlaszám: 65500116-11003595-00000000
(Herman Ottó Általános Iskola)

Felsőpakony KSE

Adószám: 18675634-1-13
Számlaszám: Örkényi Takarékszövetkezet 6550011611003430

Felsőpakony Jövőjéért Egyesület
Adószám: 18699337-1-13
Számlaszám: 65500116-30036955-53000007

Felsőpakonyi Darumadár Nyugdíjas Egyesület
Adószám: 18701610-1-13
Számlaszám: 65500116-30039294-53000015

Felsőpakony Polgárőr Egyesület Szomszédok Egymásért Mozgalom

Adószám: 18028111-1-13
Számlaszám: 65500116-31003085-53000004

Magyar Katolikus Egyház
Technikai szám: 0011

Magyarországi Református Egyház
Technikai szám: 0066

Kéményseprési ütemterv Pest megyében

A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprő szakemberek végzik.
A BM OKF GEK kéményseprőipari szerv 2016. december 23-án kelt tájékoztatása szerint a kéményseprőipari szolgáltatást sormunka keretében az alábbi ütemezésben fogja elvégezni:
FELSŐPAKONY: 06.01.-06.30.

A kéményseprőipari szolgáltatással kapcsolatban minden további részlet a katasztrófavédelem lakossági honlapján http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ – elérhető.
A sormunkaterv .pdf formátumban letölthető a http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/application/cache/dokumentumok/sormunkaterv/Pest_utemterv.pdf linken.

Óvoda

"Maskarások bolondok, rázzátok a kolompot!"

A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tartó hosszú, vidám időszak. Az óvodánkban igen izgalmas, mozgalmas hetek, napok ezek.
Fontos nevelő feladatunk felhívni a gyerekek figyelmét hazánk hagyományainak értékeire, kultúrájának gazdagságára, kialakítani bennük a tudatos hagyományápolásra való hajlamot. A csoportszoba díszítésében is szinte mindenki részt vett. Természetesen a gyerekek folyamatosan megsúgják egymásnak, hogy ki milyen maskarát ölt, amit egymás előtt titkolnak egy darabig, de farsang napjára már mindenki tudja, hogy minek öltözik a másik. Csak a mi jelmezünk marad titokban, mert mi, óvónők és dadusnénik is maskarába bújunk ezen a napon. Ez a beöltözős nap a gyerekek vágyainak a megvalósulása, amikor átváltoznak hősökké, és a környezetükben megtalálható élőkké és élettelenekké. Ezen a héten télűző mondókákat kántálunk, álarcokat, teremdekorációt, kiszebábot készítünk.

A gyerekek izgatottan érkezetek az óvodába a farsang napján. Tízórai után kezdetét vette a „karneváli hangulat”, amikor mindenki belebújt a jelmezébe, bemutatkoztak a gyerekek, hogy ki minek öltözött be. Majd kezdetét vette a táncmulatság.
A gyerekek egyénileg és barátaikkal is kipróbálhatták magukat vicces ügyességi játékokban.
A szülők mindig vállalják, hogy gondoskodnak ételről-italról és ezzel is segítik a farsangi mulatságot. Mi „cserébe” fotókkal lepjük meg őket, így bepillantást nyerhetnek az ünneplés hangulatába. Természetesen elmaradhatatlan ezen a napon a farsangi fánk, amelyet szintén a lelkes szülők készítettek.
Az ünneplést a kiszebáb égetéssel zártuk.
Nagyon jól sikerült az idei „télűzésünk”, reméljük, ezek után hamarosan megérkezik a tavasz.

Gelsiné Zsurka Zsuzsa Hétszínvirág csoport

+fotók

Iskola

Valentin-nap az iskolában

Ez a nap a szerelmesek ünnepénél jóval több: a szeretet, a barátság, az egymásra figyelés fontosságának kifejezése is.
Jelképe a szív, mely örök jelkép is. S nemcsak a szerelmeseknek jár ki, hanem a jó barátoknak is. Mindenkinek, aki felé szeretettel fordulunk.
Iskolánkban is ennek jegyében lehetett egymásnak „Kedvellek – kártyán” üzenet formájában kifejezni ennek az érzésnek a fontosságát.

Sebestyénné Fehérvári Márta

Télűző, tavaszváró népszokás az iskolában

„Kisze, kisze, kiszőce…
Harmadik határba,
Kivisszük a betegséget,
Behozzuk az egészséget…
Ijujujujuj….!!!!”


Az idén is megtartottuk immár hagyományossá vált télűző szokásunkat, a „kiszézést”. Minden osztály nagy izgalommal készítette el a kiszebábot, melybe egy-egy cédulára írva belerejtettünk minden rosszat, amitől szeretnénk megszabadulni. Nagy csörömpöléssel, dudálással, kurjongatásokkal vittük végig a kiszebábokat az utcán, hogy elriasszuk a hideg időt. Az iskola udvarára visszaérve elégettük a kiszebábot, ezzel szimbolikusan elűztük a telet.

K.É.

+fotó

Kibújás vagy bebújás?

Ez a kérdés nem okozott gondot az iskolában összegyűlt plüssmaciknak, hiszen szép számmal gyűltek össze, hogy egy nagy macilakodalmban vegyenek részt. Február 6-án délelőtt Matisz Zsolt igazgató úr közös éneklésre buzdította az összegyűlt alsótagozatos tanulókat. S ha mackóról szóló dalt kell énekelni, akkor mi más is juthatna eszünkbe elsőre, mint Micimackó kedves és mindenki által jól ismert klasszikus dala: Hull a hó és hózik..zik..zik.., Micimackó fázik.
S hogy fog-e még havazni, azt nem tudhatjuk, de egy biztos, a maci-héten egy mackó sem fázott. A gyerekek minden nap valamilyen macival kapcsolatos foglalkozáson vehettek részt. Volt macikról szóló mesebarlang, macimancsok ügyeskedhettek délutánonként, valamint kicsik és nagyog agyagmacikat is formázhattak. S ha valaki nem talált volna kedvére való elfoglaltságot, akkor egyszerűen csak a maci lagzi szemlélője lehetett. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a segítségnyújtásért az iskola vezetőségének, a karbantartóknak, Czirjákné Vera néninek, a nyugdíjasoknak, Tóthné Nagy Ritának a tortáért, és a Pillangó Alapítványnak.

Sebestyénné Fehérvári Márta

A Csodák Palotája

Január 25-én három osztály látogatott el a Csodák Palotájába. A Monori Tankerület segítségével és támogatásával 100 belépő lett megváltva bérletes foglalással. Ezen a napon 60 alsós tanuló ismerkedhetett a csodákkal, amelyek fizikai és egyéb kísérletek bemutatásával tárultak fel előttük. A múzeumpedagógusok végtelen türelemmel, odaadással foglalkoztak a gyerekekkel.
A csodákkal nehéz volt betelni. Előbb az izgalom hajtotta a lurkókat, mindent látni, de gyorsan. Fél óra után engedtek a kíváncsiságnak, majd két óra után az igazi mély érdeklődés is megjelent. A három óra alatt, melyet ott töltöttünk, teljesen kifárasztották magukat. Csak ajánlani tudom a programot kereső családoknak, mert tartalmas időtöltés apának, anyának is, együtt felfedezni a csodát, mely bár mindennapjaink része, még sincs időnk elgondolkozni rajta. Ugyan a Camponáig kell utazni, mert most ott található, de kárpótol bennünket a nagy térben berendezett, elég mozgásteret biztosító kiállítás. Senkinek sem tilos, sőt kötelező hozzányúlni, kipróbálni.

Pálné Mórucz Erika

+fotók

Jégpálya az iskola udvarán

Ritkán drukkol az ember a mínuszoknak. Mégis, volt januárban majd’ két hét, amikor sokan így voltunk vele. Az iskola udvarán megnyílt a jégpálya, így diákjainkkal korcsolyázhattunk testnevelésórákon és a napköziben. Eleinte inkább az esések elkerülése volt a cél, de az utolsó napokban már bátran fogóztunk is a jégen a gyerekekkel, szülőkkel. Az ötödikesek „jégdiszkót” rendeztek a reflektorokkal kivilágított udvaron, esténként és hétvégeken pedig jöttek korcsolyázni az „iskolán kívüli” látogatók is. Korcsolyák kiadásával is segítettük e téli sport kedvelőit. Már tényleg csak a forró tea és a forralt bor hiányzott - egyesek véleménye szerint. Ki tudja, talán jövőre az is megvalósul. Mindenesetre köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget!

Wacha Borbála

+fotók

Katolikus

Ha itt lettél volna!

Elmúlt a január. Elmúlt Vízkereszt ünnepe is - melyhez kapcsolódik a házak megáldása. Közösségünkben 17 család kérte az áldást otthonára. Volt szép keresztelő is az év első hónapjában és sajnos fájdalmas temetés is.

Megérkezett február. Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Arra emlékezünk, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születését követően, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása.
A gyertya a fényt, fényességet jelenti, amit a kisgyermek Jézus hozott el nekünk. A gyertyának el kell égni, hogy fény legyen! Tehát fényességet és elmúlást jelképez. A megszentelt gyertyát otthonainkba visszük és örömben, bánatban fényénél imádkozhatunk.
Február 3-a Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe. Szent Balázs több gyógyítást vitt véghez. Egyszer 2 égő gyertyát kereszt alakban egy gyerek álla alá tartva mentett meg, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott. A szent püspökhöz fűződik a balázsáldás. Az áldást végző pap két égő gyertya között kéri Szent Balázs püspök közbenjárását, hogy a torokfájástól és minden bajtól védje meg híveit. Ezen szertartást február 5-én tartottuk.

Február 11. – ekkor jelent meg a Szűzanya Lourdes-ban Bernadettnek – a Betegek Világnapja. Több templomban, így a felsőpakonyiban is ehhez a naphoz kapcsolódóan csoportosan kiszolgáltatták a betegek szentségét. Ezt a szentséget kérheti minden megkeresztelt beteg vagy idős ember, aki bűnbánati gyónással felkészül.

A Katolikus „Batyus Bálról”, mely lapzárta után, február 18-án lesz, a következő számban számolok be.

Az első egyháztanács ülést február 25-én tarjuk a 2016. év beszámolójával és 2017. év terveiről.

Szeretném jelezni, hogy március 1-je hamvazó szerda. Ezen a napon kötelező a böjt minden katolikus hívő számára. Véget ér a farsang, a mulatságok ideje, kezdődik a nagyböjti idő 40 napig.

Kívánok minden kedves olvasónak kezdődő szép tavaszt a fagyos tél után.

Berencsi Gézáné
egyháztanács világi elnök

Református

Tavaszváró orgonakoncert

Örömmel értesítjük az Agora olvasóit, hogy 2017. április 30-án, vasárnap este 18 órai kezdettel a felsőpakonyi református templomban Tavaszváró címmel orgonakoncertet ad FEKETE NÁNDOR orgonaművész.
A további részletekről (műsor, plakát, belépőjegyek vétele…) a következő számban tájékoztatjuk az olvasókat.

a Presbitérium nevében: Vizi János lelkipásztor

+fotó

Meghívó!

Egyetemes aliansz IMAHÉT lesz a református templomban 2017. február 20-24. esténként 6 órakor - vendég igehirdetők szolgálatával. Péntek este az alkalom végén szeretetvendégség is lesz.
Szívesen fogadunk el egy tálca szendvicset vagy süteményt.
Felekezetre való tekintet nélkül minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

SZERINTEM FEBRUÁR 20-RA MÉG NEM LESZ UJSÁG…

Amerikai testvéreink vendégségben jártak nálunk

Gyülekezetünkbe vendégek érkeztek január 22-én. Már nem először fogadhattuk a pennsylvaniai magyar anyanyelvű gyülekezet lelkészét, Dávid Orsolyát és fiát, Istvánt. Nagyon örültünk, hogy fél év elteltével újra itthon voltak Magyarországon és egy vasárnapot körünkben tudtak tölteni.

Több éve határoztuk el, hogy a két gyülekezet testvérgyülekezetként gondol egymásra, hordozzuk egymás terheit imádságban, megosztjuk egymással gondjainkat és örömeinket. A 2015-ös orgonakoncertet, amelyet Fekete Nándor orgonaművész adott, élőben közvetítettük külföldi testvéreinknek. Énekkarunk több énekét pedig elküldtük MP3 formátumban az amerikai gyülekezet számára. A felvételeket a magyar nyelvű rádióadásokban közvetítették.

A mostani látogatás alkalmával Dávid Orsolya lelkésznő Igét is hirdetett a szószékről. János evangéliumának 17. részéből, Jézus imádságából hallhattunk egy részletet, amikor mennyei Atyjával beszélgetett: „Az örök élet azt jelenti, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és azt, akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.” (3. 4. vers) A lelkésznő kiemelte, hogy minden eseményt, ami velünk történik, két nézőpontból értelmezhetünk: horizontálisan, földi síkon, amikor csak emberi módon gondolkozunk; és vertikálisan, mennyei síkon, amikor az Isten akaratát is kutatjuk, keressük az események mögött. Ezzel kaphatunk teljes képet, így lehet teljes békességünk még a nehézségek közepette is. A lelkésznő bizonyságot tett Jézus személyéről, aki mindig az Atya akaratát kereste, örökkévaló célokat látott maga előtt és valósított meg. Jézusról nem mondanánk világi értelemben, hogy sikeres ember lett volna (nem volt vagyona, nagy háza, jó állása, még az időskort sem érte meg), mégis a „legsikeresebb módon” betöltötte hivatását: elvégezte, amit az Atya rábízott, megmentett bennünket a kárhozattól kereszthalála által. A nevét mindenki ismeri, sokan segítségül is hívják, és akik ezt teszik, azoknak Ő kész ma is válaszokat, megoldásokat adni ahhoz, hogy Istentől rendelt hivatásukat ők is betölthessék.

Néhány gondolatot a lelkésznő is írt számunkra:
„Az egyetlen, akiről érdemes írni, aki és ami egyedül fontos, az az Isten, és az Ő Egyszülött Fia, az Úr Jézus Krisztus és az Ő csodálatos munkája, amit az Igén keresztül el tud végezni az emberek szívében.
Rólunk röviden: Több, mint ötven éve működünk Pennsylvaniában mint Református/Evangélikus Egyház. Hosszú évtizedeken keresztül vasárnaponként szeretett lelkipásztorunk, Nagytiszteletű Dávid János hirdette magyar nyelven az Igét. A második generáció felcseperedése után a Bibliaórákon már két nyelven folyt a tanítás.
Jelenleg fizikailag csak maroknyian vagyunk, de a szórványban élők számára hetente a rádió hullámain és az interneten keresztül is magyar nyelven olvassuk a Bibliát, hirdetjük Isten Igéjét.
Személy szerint, kimondhatatlanul hálás vagyok azokért az alkalmakért, amikor a Magyarországon élő testvérekkel személyesen megoszthatjuk egymással örömeinket, bánatainkat, hitéletünk lesújtó és felemelő élményeit és - amint Pál apostol írja a Rómabeliekhez írott levél 1,12-ben - felbuzdulhatunk egymás hite által.”


Jó érzés, amikor arról hallunk, hogy évtizedek óta kint élő honfitársainknak még mindig fontos, hogy hallják, beszéljék, továbbadják gyönyörű anyanyelvünket. Az Úr tartsa meg és áldja meg ezeket a közösségeket!
Viziné Surányi Erika

+ fotó

Könyvtár

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata tisztelettel meghívja településünk lakóit
2017. március 14-én 17 órára a Herman Ottó Általános Iskolába az
1848-49-es FORRADALOM és SZABADSÁGHARC
tiszteletére rendezett ünnepségre.
Műsor: …
Az ünnepi beszédet Nagy János polgármester mondja.
A megemlékezés után koszorúzás a Petőfi téren.

Nyílik!

Évszakok
KIÁLLÍTÁS
Durkó Éva festményeiből
2017. márc. 2-án 17 órakor
a Szabó Magda Közösségi Házban!
Megnyitja: Fegyó Béla festőművész
A megnyitó műsorában verset mond:
Vizi Erika, Papp Norbert, Durkó Éva, Friedmann Dorka
Muzsikál: Polgár Aranka, Metzker Pál, Wacha Borbála

A műsorban Arany János versek, Vivaldi és Haydn zenéje köszönti kedves vendégeinket!
Mindenkit szeretettel várunk!

Magyar Kultúra Napja

Január 20-án a kora esti órákban 2017-es irodalmi-zenei évfordulók jegyében ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Ebben az évben „kerek” évfordulós többek között Mikszáth Kálmán, Arany János, Hegedűs Géza, József Attila, Szabó Magda… Kodály Zoltán.
A műsor összeállításánál nagyobb hangsúlyt kaptak a kiemelt szerzők. Farkas Évi színművész és Metzker Pál nagy gondossággal válogatták össze a bemutatott irodalmi és zenei alkotásokat. Törekedtek arra, hogy komoly és vidámabb művek is bemutatásra kerüljenek. Természetesen a Himnusz hangjaival és szavaival kezdődött a műsoros est, majd Papp Norbert önkormányzati képviselő, a TKOS Bizottság elnökének ünnepi gondolatai következtek. A magyar kultúra sokszínűségére rávilágító szavak után felváltva következtek részletek az irodalmi és zenei alkotásokból. Köszönet a szép estéért Farkas Évi színművésznek – aki a verseket és regényrészleteket tolmácsolta, valamint Kádár Ferenc Gézának, Kerekes Máriának, Metzker Pálnak, Papp Norbertnek, Polgár Arankának és Wacha Borbálának, akik a zenei műveket közvetítették a hallgatóság felé.

Filák Lászlóné intézményvezető

+fotók

Kultúrházak éjjel-nappal

Ebben az évben is bekapcsolódtunk az országos rendezvénysorozatba. Február 10-én, pénteken farsangra hangoló délutánt szerveztünk, ahol a farsangi népszokásokról, rendezvényekről beszélgettünk, majd különböző álarcokat készíthettek az érdeklődő gyerekek. 11-én, szombaton délután a Kaleidoszkóp Színpad tréfás hangulatú Vásári komédia című előadását láthatták, akik eljöttek a közösségi házba. Remélem, a borongós napok után nem csak az időjárás változás miatt távoztak vidáman a nézők.

Filák Lászlóné intézményvezető

+fotók

Civil

Nőnapra!

Itt van a Nők Napja, eljött most hát végre
Bánatot és bút s bajt most hát félre téve
Lehajtott fejjel a Tiszteletet adjuk
Mert a Női nemtől a Világot meg kapjuk

Boldog Nőnapot kívánunk minden Hölgy olvasónknak!

Vöröskeresztes Bál

A Vöröskereszt felsőpakonyi szervezete BÁLT szervez, melyre szeretettel meghívja Önt!
Helye: Herman Ottó Általános Iskola tornaterme
Ideje: 2017. március 18. 19 órától
Belépőjegy ára: 2500 Ft (mely magában foglalja a vacsora árát is)
A jó hangulatról Kerepeszki Norbert gondoskodik. Énekes-táncos műsor és Tombola!
Kérjük, részvételével támogassa a Vöröskereszt felsőpakonyi szervezetének JÓTÉKONYSÁGI MUNKÁJÁT!
Jegyek elővételben Czirják Józsefnénál, Oláh Istvánnénál és Füzi Annamáriánál kaphatók.

Vezetőség

+grafika

Köszönetnyilvánítás

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik 2017. február 3-án este fél 10-kor a Határ u. 1. szám alatt segítséget nyújtottak nekem. Elfagyott a kutam, és Pálinkás Szandika észrevette, hogy ömlik a víz. Nem volt rest, telefonált a Gyáli Rendőrőrsnek és a FEGY Polgárőrségnek, akik hamar kijöttek, így nem maradt el a segítségnyújtás. Köszönet Imre Daninak, és szüleinek, aki átjött, és elzárta a vizet. Szeretnék még köszönetet mondani az őrsparancsnok úrnak, aki biztosította az embereinek, hogy ki tudjanak jönni a helyszínre. Köszönet a közreműködésért Kovács Mihály szomszédomnak, és Siska Ferencnek. Megnyugvással tölt el, hogy 72 éves koromra megélhettem azt, hogy vannak még olyan emberek, akik segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak. Végül, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani Nagy János polgármester úrnak, hogy nem zárták el a közkutat, ezzel biztosítják a vízhez jutást azok számára, akiknek szükségük van rá.

Tisztelettel és köszönettel: Martonos István

FJE HÍRADÓ

2017. január 14-én tartotta egyesületünk az évzáró taggyűlését, melyen társelnökként beszámolóban összegeztem a 2016-ban elvégzett közösen vállalt feladatokat. Tekintve, hogy hónapról hónapra tájékoztattuk az Agora olvasóit mindezekről, csak egy rövid emlékeztetőben sorolom fel a fontosabbakat azokból, amiket sikerült elvégeznünk.

Emléktáblát helyeztünk el a Mártírok Emlékparkjában a gulágokba (szovjet kényszermunka táborokba) elhurcolt felsőpakonyi lakosok emlékezetére és tiszteletére február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. Június 4-én Trianon tragédiáját idéztük fel, részletesen feltárva az antant igazságtalanságát és határaink menti szomszédságunk mohóságát. A nyár folyamán sor került a harangláb felújítására is Papp Norbert és Stiebi Zsolt jóvoltából.

Részt vállaltunk az iskola tanulói által megrendezett nemzeti ünnepeink díszletezésében. Különdíjat is átadtunk tanulóknak. A hagyományőrző szüreti mulatsággal összekapcsolt Falunapon továbbra is a szüret lényegét emeltük ki mustkészítésünkkel, ahol a gyerekek tevékenyen kivehették részüket a szőlő darálásában, préselésében és persze az édes must kortyolásában.

Október 6-án az Aradi Vértanúk Napján arra emlékeztünk, hogy mit jelent a hazafiság, a hazaszeretet.

Májustól novemberig lekötött bennünket a Honvédségi Bázis bejáratánál, a volt pakonyi tanyaközpont közelében emelt Történelmi Pakony Emlékmű kivitelezése. A 3 méter magas, zöldes árnyalatú fehér obeliszk modelljét és sablonját Ecsődi János készítette, alapozását tervezte, többek segítségével végezte és irányította. Az oszlop elemeinek szakipari kiöntését segítette, állagmegóvását folyamatosan végezte. Tevékenysége eredményeként közel 500 ezer forintot takarítottunk meg, amelyből a történeti szöveges táblák legyártását és a terület parkosítását is megoldhatjuk.

Az év utolsó hónapjában Advent idején ismét együtt vártuk Jézus születésének eljövetelét. Az örömteli ünnepvárás hangulatát az egyre gazdagabb vásári kínálat, a látványban gyarapodó Betlehem és Karácsonyfa, a Szeretetvendégség bősége az egyik legszebb közösségi ünnepünké varázsolta.

A beszámoló után a 2017. év terveit javasoltuk megfontolásra, amelynek elfogadására 2017. február 25-én kerül sor.

Terveink első sorában szerepel a Történeti Emlékpark tereprendezése, parkosítása. Tervet készítettünk a betelepítésre. Sultisz Miki közbenjárására ígéretet kaptunk a Monori Erdészettől 10 db jegenye nyárfára. Sövénysorhoz kell gyűjtenünk és vásárolnunk tűztövis, sóskaborbolya, hóbogyó csemetéket, bokrokat. Adományokat szívesen elfogadunk a kiskertekből! Tavasz folyamán helyükre kerülnek. Az ősgyepen nem változtatunk, mert megfelelő minőségű a helyszínhez.
Összehívjuk márciusban a pakonyiakból azt a bizottságot, akikkel a táblákra kerülő szöveget egyeztethetjük, és azután legyártatjuk a történeti szövegek és a névsorok tábláit, amelyek kihelyezésre kerülnek az emlékoszlop elemein. Gyönyörű verset kaptam Varga Imrétől erre a célra, azzal indítjuk majd a szövegsorokat. Az Önkormányzattal egyeztetve augusztus 19-én kerülhet sor az átadás eseményére. Kiegészítenénk a Szent István Nap és az Új Kenyér Ünnepének tiszteletét egy olyan ősökre emlékező műsoros délutánnal, amelyhez szeretetvendégség keretében az új kenyér mellé egy-egy tányér bográcsgulyás elfogyasztása sem ünneprontó! (Jól emlékszem gyerekkoromból, hogy ezen a napon Aratóbált rendeztek a majorsági kastélyban és főműsornak számított az idegen falukból származó legények megkergetése is.) Bérelt busszal a helyszínre közlekedést megoldhatjuk.

Pályázatot írtunk januárban, megcélozva a TESCO által meghirdetett „ÖN VÁLASZT, MI SEGÍTÜNK!” felhívást. Fazekas Zsuzsi szakértelmét vettük igénybe ismét. Pályamunkánk Falutörténeti Tanösvény létesítésére szól (amit már 2 éve tervbe vettünk és az Agorában is közzétettük!).

10 állomást terveztünk: 10 kapuzat mutatja be a község múltját és jelenét. Indul a vasúttól, halad a Petőfi úton a temetőbe vezető földútra és a Kőrösi út érintésével vissza a községbe.
1. Vasútállomásnál: általános helytörténeti ismertető, Mártírok Park. / 2. Petőfi térnél: iskola, könyvtár, orvosi rendelő, patika, posta, református templom története. / 3. Katolikus templom, Mesevár Óvoda. / 4. Régi telepi iskola: ma Sportpálya, a Gula és Kocsis tanyák: benne a Kocsis kápolna története, Hétsor. / 5. Kaldenecker - Kocsi - Somogyi - Tóth, stb. tanyák. / 6. Új temető, Nagy- Mag, stb. tanyák, régi tanyaközpont: Emlékmű / 7. Kőrösi úton: Sári kocsma: ma Jóbarátok Vendéglő, Molnár, Drexler, stb. tanyák. / 8. Régi temető, Laufert kereszt, stb. / 9. Degenfeld Kúria és Majorság. / 10. Soós, Recsnik, Hegedűs, Máté, stb. tanyák. Az állomások kialakítása egyeztetést, pontosítást igényel a továbbiakban! Erről tájékoztató megtalálható a Szabó Magda Könyvtárban is.

Mindenkit kérünk a község lakosságából, hogy aki a környékünk TESCO Áruházaiban megfordul vásárlóként (dolgozóként) 2017. március 8. és április 4. között, az segítsen nekünk abban, hogy KERESI A KIFÜGGESZTETT VÁSÁRLÓI SZAVAZÁST ÉS RÁNK SZAVAZ! Nagyon fontos, mert akár 400 ezer forintot is nyerhetünk!

Varga Imre elhunytával feladatunk lesz (családjával egyeztetve) az eddig ki nem adott verseinek, novelláinak összegyűjtése és önálló kötetben való megjelentetése!

Feladatunk nemzeti gyásznapjaink megemlékezéseinek életben tartása, a nemzeti ünnepeken való részvétel, a Herman Ottó Iskola támogatása, közösségi ünnepeinken való aktív részvétel.

Február 25-én a taggyűlésen tisztújításra kerül sor. Az egyesület összetételének, feladatkörének újjászervezése is időszerűvé vált. Minden egyesületi tagot (és támogatóinkat is) szeretettel várjuk erre az eseményre!

Durkó Éva FJE

+kép: Kapuzat látványterv rajz

A Darumadár Nyugdíjas Klub januárja

Január 12-én a klubnap elmaradt, bérleteseink az operett színházba mentek a Marica grófnő című előadásra, amely szép és látványos, fiatalos műsor volt.

Január 12-én délelőtt a Turay Ida színház program keretében Operett gálát néztek meg klubtagjaink. Színvonalas összeállítás volt, amely mindenkinek tetszett. Délután énekkari próba, majd csevegős klubnap kerekedett.

Január 26-án 16 órakor énekkari próba, 17 órakor klubnap volt - ahonnan vezetőnk, Lőrentei Erzsike egészségügyi okból hiányzott -, Mózsikné Ilonka ismertette a februárra tervezett programokat és invitálta a tagságot a február 15-i Kecskeméti fürdésre.
Ismét új belépővel bővült tagságunk, az erdélyi születésű Nagy Erzsébettel, akit szeretettel fogadtunk.

Február 2-án a jeges útviszonyok miatt elég kevesen jöttünk össze. A megjelentek fortélyaikat osztották meg egymás között az ónos eső miatt járhatatlan udvarok, utak leküzdésére. Egyelőre megúsztuk a nagyobb baleseteket. Remélem, így is marad, óvatosan közlekedjünk!

Ismét csalók, az időseket megtévesztő házalókról kaptunk híreket, ezért javasoljuk, mindig zárjuk be a kapukat. Semmilyen indokkal ne engedjünk be idegeneket otthonunkba! Adatainkat se adjuk oda, se telefonon, se interneten senkinek! Legyünk gyanakvóak még a jól öltözött idegenekkel szemben is!!!

A mondóka szerint: „Január-február, mindjárt itt a nyár!” - gondolom sokan várják a jó időt, nem sürgetjük, csak hozzászoktunk az enyhébb telekhez, mivel állítólag 36 éve nem volt ilyen zord idő.
Mindenki pihenje ki magát a tavaszi munkák előtt!

Kovácsné Németh Ilona

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk
Varga Imre Lajos,
férj, édesapa, nagyapa, Felsőpakony község írója és költője búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, virágaikkal vagy a távolból gondolataikkal fájdalmunkban osztoztak. Hálás köszönet a méltó búcsúztatásért Vizi János tiszteletes Úrnak és Durkó Évának.

A gyászoló család

Köszönetnyilvánítás

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Soós Károlyt,
január 23-án utolsó útján elkísérték. Végső búcsút vettek tőle és együtt éreztek velünk mély fájdalmunkban.

A gyászoló család

Köszönetnyilvánítás

Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki elkísérte utolsó útjára, Édesapámat, Kempf Károly Józsefet.
Köszönöm mindazoknak az együttérzését, akik személyesen, telefonon, üzenetben nyilvánították részvétüket.
A családunk nevében is hálás köszönetet mondok az Elochim Kft-nek és vezetőjének, Zoltán Miklósnak minden segítségért!

Kempf Károly Ignác

Sport

Nyúlfutás plakát?!? fizetős, nem fizetős?

Foci… feb 13-án kapom, hogy minél aktuálisabb legyen.

Hátbelső

Hátlap

2017_02_feb.1487144145.txt.gz · Utolsó módosítás: 2018/05/03 11:59 (külső szerkesztés)