Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


2020_02_feb

Ez a dokumentum egy előző változata!


Felsőpakonyi Agora

A felsőpakonyi önkormányzat tájékoztatója - XXX. évf. . szám, 2020.

Lapzárta: február 07.

Szerkesztőbizottsági:

Következő lapzárta:

Fedlap

Fedbelső

Önkormányzat

ADÓ tájékoztató

Tájékoztató a 2020. évi adószámla kivonatok kézbesítéséről, az adófizetési határidőkről, valamint az elektronikus ügyintézés szabályairól

Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII.28.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése alapján: „Az adóhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről, a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról, valamint a közösségi vámjog szerinti késedelmi kamatról nem értesíti azt az adózót, aki (amely) bevallás benyújtására, illetve adatszolgáltatás teljesítésére elektronikus úton kötelezett, vagy választása szerint elektronikusan nyújtotta be a bevallását. Ezen adózóknak az adóhatóság az értesítési feltételek fennállása esetén elektronikus tájékoztatást küld az adószámla és a felszámított késedelmi pótlék elektronikus elérhetőségéről.”

Magánszemély adózóink azonban hagyományos papír alapú küldemény formájában 2020. március 16. előtt értesítést kapnak adófolyószámlájuk egyenlegéről, és a 2020. évi adófizetési kötelezettségeikről.
Az adószámla kivonatok mellé biztosítjuk a készpénzátutalási megbízásokat az esetleges hátralék, valamint az első félévi kötelezettség teljesítéséhez.


Felhívjuk az egyéni vállalkozóink figyelmét, hogy az idei évben adóhatóságunk a hagyományos papír alapú küldemény mellett elektronikus tájékoztatást is küld az adószámla és a felszámított késedelmi pótlék elektronikus elérhetőségéről, ami az ügyfélkapus tárhelyükre kerül megküldésre.Azon adózóink részére, akik esetében jogszabályi kötelezettség írja elő a cégkapu nyitását
(pl. társaságok, egyéb szervezetek), ott cégkapura, elektronikus úton küldjük meg
a tájékoztatást az adószámla és a felszámított késedelmi pótlék elektronikus elérhetőségéről.A bankszámlanyitásra kötelezett adózóinknak továbbra is banki átutalással kell eleget tenni adófizetési kötelezettségeiknek. Tájékoztatjuk Önöket, hogy magánszemélyek is teljesíthetik befizetéseiket banki átutalással, ez esetben az átutalási megbízás közlemény rovatában
az értesítőn megtalálható mutató számot kell feltüntetni.

A 2020. évben a helyi adókra és a gépjárműadóra vonatkozóan az adófizetési határidők
az alábbiak szerint alakulnak
2020. március 16.
2020. szeptember 15.

Azon adózóink, akik vonatkozásában 2020. évtől változás áll be gépjárműadó tekintetében
– pl. gépjárműadó mértékében történő változás, vagy új gépjármű vásárlása, használt gépjármű forgalomba helyezése esetén – határozatot kapnak. A határozatban kivetett 2020. évi gépjárműadó összegét az adószámla kivonat nem tartalmazza. Ez esetben a megküldött határozatok mellékleteként magánszemélyek esetében megküldjük a 2020. első félévi adókötelezettség teljesítéséhez szükséges készpénzátutalási megbízásokat. Magánszemélyek esetében a határozatokat tértivevényes küldeményként kézbesíti a posta, míg az adószámla kivonatokat egyszerű levélként juttatja el Önökhöz.

Matusekné Kovács Edit
Adóügyi főelőadó

Óvoda

Iskola

Üzeneted érkezett… február 14-én!

Nem is akármilyen üzenet! Kedves, szép szavak, örök barátságról szóló mondatok, virágok, piros szívecskék, rajzok. Így üzentek egymásnak kicsik és nagyok barátaiknak, szerelmüknek a „Kedvellek-kártyán”, amelyet aztán bedobhattak az iskola aulájában elhelyezett Valentin-napi ládába.
Az üzenetek küldése mellett a már feledés homályába került régi magyar szokást, a mézeskalács-szív ajándékozását is próbálta a diákönkormányzat visszacsempészni a 21. század Valentin-napjára az általuk készített „mézes-szívecskék” -kel.

Sebestyénné Fehérvári Márta
DÖK segítő tanár

+ kép

Katolikus

Református

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az evangélizációs hetünkre,
melyet 2020. február 24-28. között (hétfőtől-péntekig) minden este 6 órakor tartunk a fűtött református templomban! (Gyermekmegőrzés a gyülekezeti teremben lesz!). Az evangélizációs hét témája: Az újjászületett felelőssége!
A pénteki alkalom végén állófogadásos szeretetvendégséget tartunk kötetlen beszélgetéssel, egy kis tea, szendvics és sütemény mellett. (aki ehhez hozzá tud járulni, köszönettel vesszük!)
Vasárnap délelőtt 10 órakor úrvacsoraosztással zárjuk evangélizációs hetünket.
Mindegyik alkalmon TAKARÓ KÁROLY nyá. tábori püspök, ny.
Bp.-Kelenföldi református lelkipásztor, gyülekezetünk egykori lelkésze hirdeti közöttünk Isten Igéjét.
Szeretettel hívjuk és várjuk minden gyülekezeti tagunkat, és az érdeklődőket!

A PRESBITÉRIUM

Könyvtár

A Magyar Kultúra Napja

A Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Ház szervezésében január 22-én az általános iskola tornatermében ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját.
A vetítőn Kölcsey Ferenc arcvonásait láthattuk. Erkel Ferenc zenésítette meg a Himnuszt.
Közösségi Házunkban szép hagyomány lett, hogy e nap megünneplésével kezdődik a naptári év.
A mindig aktuális és megható Himnusz eléneklése után Varró-Vida Nikoletta intézményvezető köszöntötte a szervezetek és intézmények képviselőit, Nagy János polgármestert, Czecidlovszky Gábor alpolgármestert, a fellépő gyermekek hozzátartozóit. Összefoglalta a nap jelentőségét, történetét. Az irodalom, a zene, a képzőművészet, napjaink új műfajai (a technika fejlődésével) … ez mind a magyar kultúra!
A rendezvényt Czecidlovszky Gábor alpolgármester úr nyitotta meg. 1989. január 22-e óta ünnepeljük a Himnusz megható soraival ezt a napot. Ilyenkor az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb szerepet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének.
Häger Mercédesz szavalata következett. Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét mondta, sajátos, ironikus hangon, mély átérzéssel.
Lőrincz Kincső és Udvardi Csenge hegedűjátéka következett, a gyáli zeneiskola felsőpakonyi tagozat növendékeinek kíséretében, Polgár Aranka vezetésével.
A Mesevár Napköziotthonos Óvoda Napraforgó csoportjának tagjai perdültek a színpadra, Dobosné Kerepeczki Mária és Potyondi Istvánné, Edit vezetésével. Cskás István Sün Balázs meséjét adták elő, énekelve, rigmusosan szavalva, sürögve-forogva… Büszkén fényképezték őket a szülők, nagyszülők, testvérek. „Hát ezt betanítani!…” suttogta elképedve egy nagymama mögöttem. Kis Napraforgósok, gyönyörűek voltatok!
A Herman Ottó Általános Iskola 7/b tanulóinak és az iskola énekkarának a műsora következett. Egymást váltva álltak a mikrofon elé a tanulók, ügyesen összeválogatott idézetekkel.
Mit is ünneplünk igazán? Van-e olyan egységes fogalom, mint a magyar kultúra? - Vetődik fel a kérdés bennünk, a gyerekeket hallgatva.
Zabán László és társa citerazenével kísérte az énekkar műsorát. Ügyesen összeválogatott népdalcsokorral köszöntöttek minket.
Egy aktuális vers előadása következett. Zay Emese, Aranyosi Ervin – Magyar Kultúra Napjára című versét mondta el. Érzéssel, mély átéléssel szavalta. Már vártuk őt, mert ismerjük az elmúlt évek rendezvényeiről.
A „Járd ki lábam…” néptánccsoport fellépésével zárult ez a megemlékezés. A gyáli Kodály Zoltán Művészeti Zeneiskola tanulói kísérték őket, Zabán László vezetésével. Az ovis csoport „Ugorj egyet párostul” címmel mondókákat, gyermekjátékokat adott elő, a nagyok „Ha megfogom az ördögöt” - felcsiki polgári táncokkal örvendeztettek meg minket. Ez a fellépésük is felejthetetlen volt, szűnni nem akaró tapssal háláltuk meg nekik. A pörge kalapos fiúcskák, a gyöngypártás kislányok szép népviseletbe öltözve… ez valami új, szerencsés találkozás egy igazi pedagóguslélekkel megáldott vezető és tehetséges csoportja között.
Varró-Vida Nikoletta megemlékezett a 101 éve elhúnyt Ady Endréről, majd a rendezvény végén közösen elénekeltük a Szózatot.
A szervezőknek, tanároknak és a fellépő gyerekeknek, Zabán Lászlónak és társainak köszönjük ezt a felejthetetlen estét. Tudatosították bennünk, hogy ez a nap nem egy üres hétköznap marad a többi közt, hanem elgondolkodtató, felejthetetlen ünnep!

Cseh Rózsa

+ képek

Czeczidlovszky Gábor alpolgármester ünnepi beszéde:

Szeretettel és Tisztelettel köszöntök minden kedves jelenlévőt a magyar kultúra napja alkalmából

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. 1989. január 22 óta ez a nap a Magyar Kultúra Napja. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat is.
Ahogy Kodály Zoltán mondta: „Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszíteni könnyű.”

Valójában mit jelent a kultúra? Eredetileg a föld megművelését jelentette, általános értelemben pedig kultúra alatt egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összeségét értjük. Más megközelítésből a kultúra az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége, egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják.

Egy nép a kultúrája és hite nélkül megszűnik létezni. Soha ennyire fontos nem volt értékeink, hagyományaink megőrzése, mint ebben a mai rohanó, digitalizált és folyamatosan változó világunkban. Ezek a változások nem mindig pozitívak, gondoljunk csak a természeti csapásokra, katasztrófákra és divatos szóval a klímaváltozásra. Katasztrófa a párizsi Notre-Dame leégése, ami ugyan nem magyar, de gondoljunk olvasmányinkra, aki járt ott, vagy akár képeken, filmen látta, mind megcsodálta ezt az építészeti remekművet, ami az egytemes kultúra része.
Abban, szintén Kodály Zoltán szavaival élve, hogy: „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül”, felelősségünk van. A kultúra alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a fontos értékek és normák az életben. Ezért felelősek vagyunk magunkért, gyermekinkért, unokáinkért. Azért, hogy tanuljunk, képezzük magunkat, tegyünk azért, hogy a betűk a papíron is megmaradjanak, olvassunk, legyünk tájékozottak, és zudjuk, hogy mi dolgunk a világban. Maradjunk aktívak, bátran hagyjuk el a komfortzónánkat, legyünk nyitottak az újra.

Magyarország csodálatos ország, gyönyörű tájakkal, városokkal. Biztos vagyok benne, hogy van még mit felfedeznünk, vannak még olyan tájegységek, ahol sosem jártunk. Vannak még épületek, templomok, múzeumok, színházak, amiket még életünkben meg kell néznünk. És igen, filmek, színházi előadások, koncertek, amiket látnunk, hallanunk kell.

Higgyük el, hogy ha ezeknek a csodáknak mi is a részesei vagyunk, lelkileg is gazdagabbak leszünk.

Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy itt, Felsőpakonyban is kialakuljanak hagyományaink, amit majd az utókor is magáénak érez és továbbvisz.

Civil

Köszönetnyilvánítás

Mindenkinek hálás szívből köszönjük a részvétnyilvánítást, az együttérzést, és köszönjük mindenkinek, aki eljött, hogy velünk együtt kísérje utolsó útjára édesanyánkat, Gula Zsuzsannát.

Sport

Hátbelső

Hátlap

2020_02_feb.1581346219.txt.gz · Utolsó módosítás: 2020/02/10 15:50 szerkesztette: bavegh